A nemzetközi Sleepfriendly/Alvásbarát Hotel Program 2012 óta minősíti és értékeli az alváskultúra érdekében kiemelkedő követelményeket megvalósító szálláshelyeket. Az alvásbarát hotelek kiválasztásánál pontozzák az alvás alapvető eszközeinek – matrac, ágy,...
Élhető falvak és városok környezetszépítési megoldásai mutatnak példát országszerte.
A Virágos Magyarország díjátadó gálája minden évben a környezettudatosság, a településszépítés és a közösségépítés igazi ünnepe. Az idei, immár 32. megmérettetésen többszáz település 400 pályázata versengett. A november 21-i, ünnepélyes díjátadón több mint 50 szakmai és közel 30 támogatói elismerés talált...
40 éves fennállásának eddigi legnagyobb volumenű távhőtermelését, közel egymillió gigajoule (GJ) hőenergia előállítását érte el a tavalyi évben a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Fővárosi Hulladékhasznosító Mű. Az 1982-ben üzembe helyezett, időközben teljes rekonstrukción átesett mű Budapest, és egyúttal Magyarország egyetlen, kommunális hulladékot termikusan hasznosító létesítménye. Az erőmű működése 2021-ben...
A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti, valamint FKF Hulladékgazdálkodási Divíziói elvégezték a XXII. kerületi Tétényi-fennsík területének teljes körű megtisztítását. A szakemberek a fennsíkot megszabadították az évtizedekkel ezelőtt, a környezeti és fenntarthatósági szempontok mellőzésével lebontott katonai célú épületek törmelékeitől, és a területet visszaadták az őshonos növényvilágnak, - évtizedes, örökölt adósságot...
Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése – közölte Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2021-es kérelmek után február közepéig már csaknem 324 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár az alaptámogatás (SAPS) és a zöldítési jogcímhez kapcsolódóan. A termelők...
Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. század történelmét
A marslakók legendája a második világháború idején a Los Alamos-i atomkutató-intézetben keletkezett. „Önreprodukáló lények, akik a földi ember meglepően jó utánzatai – mondta róluk Philip Morrison amerikai fizikus. – Kicsit furcsán néznek ki, és jellegzetességük, hogy okosabbak a földi embereknél. Hiába...
A halászati, vadászati hagyományaink nemcsak a természet ismeretét, hanem nemzetünk több mint ezeréves tapasztalatát is hordozzák - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 28. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás megnyitóján.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a vadászok a rájuk bízott értékekkel felelősen gazdálkodva, korszerű, hosszú távon is...