Már a gazdák 99%-a megkapta a területalapú támogatást

Megosztás

Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2021-es kérelmek után február közepéig már csaknem 324 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár az alaptámogatás (SAPS) és a zöldítési jogcímhez kapcsolódóan. A termelők a korábbi előleg- és részfizetés után  március végéig a végfizetés összegét is megkapják. A MÁK a 2021. évi egységes kérelemben alaptámogatást igénylő termelők 99%-ának fizetett előleget, illetve február közepéig részfizetést. E folyamat során a gazdálkodók összesen 227,7 milliárd forintot kaptak, ami a várhatóan tényleges kifizetésre kerülő teljes támogatási keret 96%-a – tette hozzá.

Kifejtette, a másik legjelentősebb keretösszegű jogcím, a zöldítési intézkedés keretében az érintettek 92%-a már 96,7 milliárd forint utalásban részesült az előleg- és részfizetés keretében. Ez a várhatóan tényleges kifizetésre kerülő teljes támogatási keret 72%-a. Az államkincstár a 2021-es kérelembenyújtáshoz kapcsolódóan eddig a 16 darab közvetlen támogatási jogcím után már csaknem 376 milliárd forintot fizetett ki, és a vidékfejlesztési jogcímek közül a 12 darab terület- és állatalapú jogcímet érintően mintegy 63 milliárd forint kifizetése valósult meg. Tehát együttesen 439 milliárd forintot már megkaptak az érintettek – hangsúlyozta a miniszter.

Nagy István szerint fontos arra is figyelemmel lenni, hogy a Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján az ellenőrzések lezárását követően a megítélt támogatások fennmaradó összege március végig a végfizetési eljárás keretében megérkezik a gazdálkodókhoz.

Aktuális

Új adatokkal és funkciókkal bővült a HungaroMet KLIMADAT alkalmazása

Megújította a KLIMADAT alkalmazást a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató...

Interaktív azbeszttérképet indított a Greenpeace a szennyezett területek feltárására

Interaktív azbeszttérképet indított a Greenpeace Magyarország, amelynek célja, hogy...

Budapest új klímakorszaka: a hőséghez kell alkalmazkodnia a fővárosnak

A hőhullámok már nem számítanak rendkívüli nyári eseménynek Budapesten,...

​Spirit Sweet Dream – A Spirit Hotel alvásprogramja a leginnovatívabb Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a...

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...