Indul az őszi faültetési szezon a fővárosban!

Megosztás

Megkezdődik Budapesten a fasori és parkfák őszi pótlása, ültetése. Több mint 10 ezer facsemete kerül a Merzse-erdőbe, a Rákoscsabai- és a Pesterzsébeti-erdőkbe és helyi védett területekre, valamint mintegy 900 db új fával gazdagodik többek között az Andrássy út, a Rottenbiller utca és a Fiumei út.

A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FŐKERT Kertészeti Divízió kollégái ebben a szezonban összesen 876 előnevelt, koros fát ültetnek el. A teljes mennyiség nagyjából kétharmada főútvonalak, nagyobb forgalmú utak és utcák fasorait gazdagítja, egyharmaduk a főváros parkjaiban, zöld területein kerül végső élőhelyére. Fákat ültet a FŐKERT az Andrássy úton (109 db), a Diós árokban (58 db), a Rottenbiller utcában (44 db), illetve a Fiumei úton (40 db), de több tucatra rúg azoknak az utaknak, utcáknak a száma is, ahol hamarosan frissen ültetett fákkal találkozhatnak a járókelők vagy a környéken élők. A helyszínekről a FŐKERT az ültetéseket követően, a fák felmérése után a megszokott módon a BP FATÁR applikációban ad további információkat.

Az érvényben lévő kormányrendelet alapján a fakivágások utáni fapótlások esetében alkalmazkodni kell a meglévő fasor fafajához, azonban vannak olyan esetek, melyek a fafaj cseréjét indokolják. Ilyen lehet például egy kártevő megjelenése vagy a fák életterének megváltozása, beszűkülése, de egyre jelentősebb ok a melegebb és szárazabb körülményeket teremtő éghajlati változás is. Ebben az ültetési szezonban így újul meg például a Rottenbiller utca fasora is, ahol a korábban balesetvédelmi okokból kivágott közönséges pagodafákat lepényfák helyettesítik, de újonnan kerülnek hársfák a XXII. kerületi Nagytétényi útra is. Érdekes kísérlet helyszíne lesz a Fiumei út, ahol frissen létrehozott ültetőhelyeken egy 8 különböző fafajból álló, vegyes fasort hoz létre a FŐKERT, a meglévő fasorok pótlása mellett.

A mintegy 900 db koros fa ültetése mellett ebben az időszakban jelentős erdősítések is kezdetüket veszik, melyek során erdészeti facsemetéket ültetnek el, idén ősszel rekordszámban. Több mint 10.000 csemete kerül a következő hetekben Budapest különböző erdeibe és helyi védett területeire. Ezek közül 5.500 egyed a részvételi költségvetés első megvalósuló projektjének keretein belül a Rákoscsabai és a Pesterzsébeti erdő növényvilágát gazdagítja, 4.500 tő pedig a FŐKERT Természetvédelmi- és Erdőkezelési osztályának kezelésében álló, több mint 40 különböző erdőterületre és helyi védett területre kerül, például a Diós-árokba és a Merzse-erdőbe is.

A nagyobb volumenű sorfaültetések helyszíneit, az ültetendő fák számát és fajait tartalmazó táblázat itt böngészhető, valamint az információk a BP FATÁR applikációban is megtalálhatóak lesznek. Fontos azonban megjegyezni, hogy a faültetések esetében végleges döntések sokszor csak az ültetés pillanatában (az adott helyszín pillanatnyi állapota alapján) hozhatók meg, így előfordulhat, hogy a táblázatban szereplő fafajták, adatok változhatnak.

Aktuális

Nem kell többé zongorista, dizájnos bútorokra viszont van igény

Az igazán elkötelezett belsőépítészek és a szépre vágyó tehetős...

Mutatjuk a 34. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál teljes programját!

Budapest legrégebbi borfesztiválja több mint harmincéves múltra tekint vissza....

Noszvajon táboroznak a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő legjobbjai

Augusztus 27-31. között Noszvajon, a Honfoglaló táborban találkozhatnak egymással...

Japán és koreai autók javításában verhetetlen ez a szerviz

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Tíz százalékkal több vendégéjszakát hozott a Sziget, mint tavaly

Budapesten tíz vendégből kilenc külföldi volt a fesztivál idején. Mintegy...