Két magyar hotel is elnyerte az Alvásbarát Hotel díjat

Megosztás

A nemzetközi Sleepfriendly/Alvásbarát Hotel Program 2012 óta minősíti és értékeli az alváskultúra érdekében kiemelkedő követelményeket megvalósító szálláshelyeket. Az alvásbarát hotelek kiválasztásánál pontozzák az alvás alapvető eszközeinek – matrac, ágy, ágynemű – kifogástalan minőségét, az eszközök állapotát, a hang-, fény- és levegő körülményeit, a kiegészítő eszközök és szolgáltatások (mint például füldugó, szemtakaró) meglétét, és a vendégek véleményét is.

Kiss Róbert Richard egyetemi docens, a Sleepfriendly szakmai vezetője a díjátadón kiemelte: a Spirit értéke, hogy mindig meg tud újulni. A díjat a Spirit Édes Álom Alvásprogramért és az alváskoncepcióért kapta a wellnesshotel.

Az elektroszmog-csökkentett szobákat különleges szigeteléssel látták el. Gyapjú, bambusz, tollpehely is ott a párnamenüben, nagy a választék. Nyugtató teafüvek segítik az alvást. Alvásgyűrű segíti a vendégeket: rögzíti és elemzi az alvást. Személyreszabott alvást támogató programja van a Spiritnek 3-5-7 napra, orvosi konzultációval. A díjat Árvai Zoltán igazgató és Tatár György orvos vette át.

A budapesti szállodák közül a CPI Mamaison Hotel Chain Bridge nyerte a Sleepfriendly Hotel (Alvásbarát Hotel) díjat. A szálloda 54 egyedien megtervezett lakosztállyal várja vendégeit, amelyek Budapest híres hídjairól kapták nevüket. A terek a kényelem, a 20⁠-⁠as évek ihlette modern dizájn és a város hangulatának harmonikus ötvözetét kínálják.

Ahogyan a hidak összekötik Buda és Pest városrészeit, úgy kapcsolják össze a lakosztályok vendégeket a felejthetetlen budapesti élményekkel. A Lánchíd láncai köszönnek vissza az ágytakaróról. A szálloda egyedi illata jelenik meg mindenhol. A szemellenző gyártásánál a műszempillásokra is ügyeltek. Az alváskomfort, a matracok és párnák választéka kiemelkedő. A díjat Ambrus Diána igazgató vette át.

A külföldi hotelek közül a Grand Hyatt Nusa Dua (Bali) kapott díjat. A trópusi kertek, a tenger közelsége, a vízfelületek és a természet ritmusa olyan atmoszférát teremtenek, amely már az érkezés pillanatában lelassítja a vendéget. A környezet itt nem csupán díszlet – hanem a regenerálódás aktív része.

Az alvásbarát szemlélet azonban nem csak a táj szépségében rejlik. A Grand Hyatt Nusa Dua különös figyelmet fordít mindazokra a részletekre, amelyek a pihenés minőségét meghatározzák: a szobák akusztikájára, a fényviszonyokra, az ágyrendszerek komfortjára, a textíliák minőségére, a levegő frissességére és a nyugodt, zavartalan környezet biztosítására.

A díjat a Magyar Tudományos Akadémián adta át a Magyar Alvás Szövetség, G. Németh György elnök vezetésével, a bevezető előadást Juszkó Anita, a szállodaszövetség alelnöke tartotta.

Az alvás világnapja alkalmából rendezett konferencián elhangzott az is: a mostani fiatalok, a Z generáció 47 százaléka szorong azért, mert pusztul a környezet, és nem tudja azt sem, honnan lesz elég pénze. Radics Judit pszichiáter elmondta azt is: a kutatásból kiderül, 19 százalékuk nem érzi késznek magát arra, hogy dolgozzon. Egynegyede küzd a fiataloknak az állandó álmosság érzésével. A Z generáció 40 százaléka nem alszik el akkor, amikor kellene, amikor szeretne, mert fél, hogy lemarad valamiről a közösségi médiában.

Aktuális

​Spirit Sweet Dream – A Spirit Hotel alvásprogramja a leginnovatívabb Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a...

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...