Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja a vevőszolgálati hátteret a SsangYong és az Isuzu márkáknak. A cégnél teljes körű garanciális és garanciaidőn túli javításokat végeznek, szinte...
Meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek. Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várja a nevezéseket a Magyar Turisztikai Ügynökség. A határon túli magyarlakta települések immár ötödik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel.
A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a...
A Szent István Napra kilátogató vendégek szabályozott áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a rendezvényhelyszíneken. A kedvező árak mellett csárdafesztivál, Magyar Ízek Utcája vagy éppen a Varázsliget – izgalmas helyszínek és több mint száz program várja az idén is azokat, akik a nemzet fővárosában ünneplik Magyarország születésnapját....
A turizmus- és vendéglátás szektor az elmúlt években erősen kitett volt a környezet kölcsönhatásainak. Először a koronavírus miatti lezárások, majd pedig a válsághelyzet hagyott nyomot az iparágon. A Hotelmentők friss kutatásából az derül ki, hogy hogyan változnak az utazási szokások az események hatására, jelenleg és a közeljövőben mire lehet...
Az Északipart szerzői részben újdonságokkal és részben pedig a történelmi érdekességek felelevenítésével okoznak izgalmas perceket a Balaton környékén üdülőknek.
Kevesen tudják, hogy az 1600-as években a tengerszint feletti 113 méter magasságot is elérte a tó vízállása, ami azt jelenti, hogy nagyjából 10 méterrel magasabban hullámzott a Balaton, mint most. Az...
A nyár elejétől július közepéig közel 2,7 millió vendéget és több mint 6,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a magyarországi szálláshelyeken. A vendégek száma 3%-kal bővült, és a vendégéjszakáké is a tavalyi főszezon felénél mért érték felett alakult.
A külföldiek eddig már 16%-kal több éjszakát töltöttek és 28%-kal többet költöttek nálunk, mint...
A kis falu elképesztően gazdag természeti értékekben, épített örökségben is. Itt működik a Hejcei Nemzetközi Művésztelep, mely fennállásának 30. évfordulója alkalmából, augusztus 10-én 10:30-kor indítja el „Az erdő szava” nevet viselő programsorozatot.
A zempléni Hejce egy rendkívül sokszínű és egyedülálló hegyi falu. A lakosok száma ugyan csekély, alig 350 fő,...