Három templom: Rajkán startolt el a nemzetközi művészeti projekt

Megosztás

Kortárs vizuális művészeti kiállítás három országban, három helyen, három templomban.

Rajkán startolt el a Három Templom elnevezésű művészeti projekt, ami három régióban, Alsó-Ausztriában, Győr-Moson-Sopron Vármegyében és Pozsonyban erősíti a nemzetek közötti kulturális együttműködést. A kortárs vizuális művészeten keresztül három országban, három helyen, három templomban tartanak bemutató kiállitásokat.

Az első állomáson, a rajkai evangélikus templomban Miloš Karásek INTIMITÁS költői ciklusát mutatták be. A Templom-hármas nemzetközi projekt keretében bemutatott projektet a szerző, munkatársaival együtt már jó ideje az Instagramon valósítja meg. Alapul Karásek versei szolgálnak, melyekben tudatosan hirdeti a japán költészet, szabad haiku hagyományát. Ennek egyik változata, a haiga ( vers képi kísérettel ) az alapvető ihletési forrás.

A szerző Michal Zajaček fényképesszel együttműködve a realitás manipulált szeleteinek szabadon áramló ciklusait hozza létre a versekkel. A minimalisztikusan megalkotott versek emóciós szondák az emberi lélek mélységeibe, érintik a rejtett érzelmi szinteket.

A kiállítást három szomszédos országban, három nyelven, három szakrális helyen láthatja a közönség, annak szellemében, hogy a költészet egyesít.

Helyszínek és időpontok:

Evangélikus templom, Rajka – 2023. szeptember 5. 17.00 óra

Martin Luther Kirche, Hainburg – 2023 szeptember 13. 17.00 óra

Klarisszák, Pozsony – 2023. szeptember 13. 18.00 óra

Az INTIMITÁS projekt szerzője : Miloš Karásek

Versek, képi megjelenések, általános komopzició : Miloš Karásek

A felhasznált képek szerzője : Michal Zajaček

Grafikai utómunkák : Nora Nosterská

Komponált zenei felületek : Michal Kořán

A HÁROM TEMPLOM projekt szerzője: Juraj Ulický

Aktuális

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...

Ötmilliót kaphatnak a helyi cukrászdák

Ötmillió forint hitel mellé ötmillió forint vissza nem térítendő...