Meghosszabbított határidővel lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre

Megosztás

Meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek. Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várja a nevezéseket a Magyar Turisztikai Ügynökség. A határon túli magyarlakta települések immár ötödik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel.

A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség 2024-ben 31. alkalommal hirdette meg környezetszépítő pályázatát, amelyre a nevezési határidő meghosszabbítását követően több mint két héttel tovább, május 20-ig várják a helyi közösségek jelentkezéseit.

Az elmúlt években bevezetett új díjkategóriák sikereire alapozva idén is a fenntarthatóságé és a közösségeké a főszerep. Másodszor hirdetnek majd győztest az „Év zöld innovációja” kategóriájában, amellyel a települések fenntarthatósági törekvéseire szeretnék a szervezők irányítani a figyelmet. Emellett ismét várják a jelentkezőket a jubileumi évben megújult „Virágzó közösség” díjra is. Az elmúlt évek hagyományait folytatva 2024-ben sem kizárólag teljes településképpel lehet elismerésre számítani: különféle tematikus díjak is gazdára találnak majd, díjazzák például az év fasorát és óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret.

A kertészeti utalványoktól a szakmai tanácsadáson és segítségnyújtáson át a különféle tárgyi ajándékokig közel 80 értékes szakmai nyeremény talál gazdára az őszi díjátadón. A versenyt idén is több szakmai szervezet és minisztérium támogatja. Többek között az Építési és Közlekedési Minisztérium, az Energiaügyi Minisztérium, az Agrárminisztérium, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is a környezetszépítés ügye mellé állt.

2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét is. Idén két magyar település – Zalakaros és Debrecen – indult az európai megmérettetésen, ahol összesen tucatnyi versenyzővel mérik össze a zöldítés terén elért eredményeiket.

Aktuális

​Spirit Sweet Dream – A Spirit Hotel alvásprogramja a leginnovatívabb Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a...

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...