Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a...

Legfrissebb

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát...

A Magyar Királyság ezeréves határát járja be a zarándokvonat

Idén 17. alkalommal indul útnak május 17-én a csaknem...

Wellness és gasztro: Hajdúszoboszló legújabb szállodájában garantált a feltöltődés

Hajdúszoboszló télen is jó úticél, különösen akkor, ha olyan...

25 év tapasztalat a koreai és japán autók javításában

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Az erdő szava: Hejcén idén is elindítják a rendezvénysorozatot

A göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola zenés előadása...

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse...

A meteorológia a jövőt szolgálja

A hiteles, pontos és gyors meteorológiai riasztás életeket ment...

Térképes online keresővel segíti a szelektív hulladékgyűjtést a SPAR

A SPAR Magyarország már minden üzletében visszaveszi a papír,...

4 pedagógus lett idén az Év tanára

Az Év tanára díjat az Év tanára szakmai bizottsága...

Közösségünk ereje

Az atlétikai világbajnokság zárónapjára is rengetegen kerékpárral érkeztek

Hét számban avattak bajnokot a világverseny utolsó napján. A finálékra teljesen megtelt Nemzeti Atlétikai Stadionnál készült fotókat munkatársaink küldték. A fenntarthatóság és a környezetbarát-megoldások a stadion létrehozásakor és a világverseny során is nagyon fontos volt. Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke a zárónapon tartott nemzetközi sajtótájékoztatón a világbajnokságot értékelve...

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió mindenszentek-halottak napja időszakához kapcsolódó megváltozott...

Újabb szakasszal bővül a főváros távfűtési rendszere a Belvárosban

Az építési munkálatok miatt október közepétől lezárják az V....

Jól teljesítettek a hazai szálláshelyek az év végén

Az óév utolsó napjaiban erőteljeset hajrázott a turizmus, így...

Itt érdemes koreai autót javítani

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Városunk védelme

Indul az őszi faültetési szezon a fővárosban!

Megkezdődik Budapesten a fasori és parkfák őszi pótlása, ültetése....

A hétvégén a Rákóczi híd mosásával zárja az FKF Budapest hídjainak őszi nagytakarítását

A Társaság nyomatékosan kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán...

Hétköznap éjszakánként mossa az FKF a Váralagutat

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő...

A hétvégén az Árpád híd mosásával folytatja az FKF Budapest közterületeinek őszi nagytakarítását

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő...

Szerda éjszaka mossa az FKF a Szabadság hidat és a városligeti Zielinski hidat

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő...

A hétvégén két Duna-híd mosásával folytatja az FKF Budapest közterületeinek őszi nagytakarítását

A Társaság kiemelten kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán...

Újabb fővárosi zöldterület tisztul meg a Budapesti Közművek munkatársainak köszönhetően

A X. kerületi Terebesi erdő, valamint a Tétényi fennsík...

Mit tehetek?

Útmutató vezetőknek bizonytalan időkre

Hogyan irányíthatják a vezetők az egyéneket és a szervezeteket...

A nélkülözhetetlen kézikönyv: Így lehetsz Coach

2022-11-11 A kötet azokat az ICF (a világ legnagyobb coachszakmát...

A téli madáretetés 5 alapszabálya

A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, valamint...

Kisvonattal érkezik a nyalánkság a Batthyány térre

Nem villamossal, de még csak nem is a kettes...

Még több érdekesség

Kulcsszereplő lehet a biogáz az energiafüggetlenedési törekvésekben

Az orosz-ukrán háború felerősítette az energiafüggetlenedési törekvéseket, amelynek uniós és hazai szinten is a biogáz lehet az egyik kulcsszereplője. A termelési kapacitások hazai növeléséhez ugyanakkor kiszámítható jogszabályi környezetre, valamint a származási garancia uniós jogszabályokban már előírt kiterjesztésére lenne szükség a kelet-közép-európai régióra fókuszáló PRM-CEE tanácsadó cég energiapolitikai szakértője szerint. Az...

Hazatérnek Afrikából a fülemülék – két éves szünet után ismét útjára indul a „Fülemülék éjszakája”országos rendezvénysorozat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva több mint egy évtizede hirdeti meg „Fülemülék éjszakája" programsorozatát. Ennek keretében április végétől május végéig országszerte számos helyszínen, többnyire lakott területeken vagy ezek határában várják a madarászok a madarak iránt érdeklődőket, hogy rövid késő délutáni, kora esti...

A hétvégén folytatódik a budapesti tavaszi nagytakarítás

Pénteken éjszaka a Váralagút, szombaton éjszaka a Szabadság híd és a városligeti Zielinski híd mosására kerül sor A Budapesti Közművek keretében önálló szakmai tevékenységet folytató FKF Köztisztasági Divízió tájékoztatja a lakosságot, hogy ezen a hétvégén az alábbi éjszakai köztisztasági munkákra kerül sor: Az FKF munkatársai április 22-én (pénteken) 23.30 órától -...

Felhívás! A költési időszakban végzett fa- és bokroskivágások természetvédelmi kárt okoznak, de tehetünk ellene!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő Madarak és Fák Napja alkalmából is felhívja a figyelmet arra, hogy a szaporodási és vegetációs időszakban végzett fa- és bokroskivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek. Ez, az elmúlt években sajnálatos módon általánossá váló gyakorlat nem csak szakmailag igazolhatatlan, felesleges és káros,...

MEKH: a kötelező gáztárolás csak méltányos költségmegosztás mellett működhet

Az európai földgáztárolók kötelező feltöltésének költségeit úgy kell megosztani, hogy egyensúlyba kerüljenek a belföldön, illetve a más országban tároltató tagállamokra eső terhek – mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynökségének (ACER) fórumán. Az európai szabályozó hatóságok...

Mit tehetek?

2020-ban 4,5 százalékkal nőtt a számlázott lakossági vízfogyasztás

A COVID-19 világjárvány miatt elrendelt otthoni munkavégzés növelte...

Az év végén is Európa legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhat a magyar lakosság

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító...

Megjelent a tavaszi fagykárok megelőzését célzó beruházásokat támogató pályázati felhívás

Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló...

Elkészült Budafok-Tétény klímastratégiai terve

Az egyre gyakrabban kialakuló villámárvizek által okozott károk a...

Szeptember 15-éig kell megfizetni a kárenyhítési hozzájárulást

Az agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak 2021. szeptember 15-éig beérkezően kell...

A Velencei tóról…

Pár hónappal ezelőtt halak pusztulásával kezdődött a jelenség, de...

Tevére Magyar!

Kiáltja a Zöld Gerilla Mozgalom projektvezetője a Szabadság téren. A...

DUNAI ÁRHULLÁM

A helyenként megjelentinformációkkal ellentétben nem közeledik Magyarország felé hatalmasárhullám...