Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának, amelyet a Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Kodolányi János Egyetem közösen szervezett. A több mint száz résztvevőt vonzó esemény középpontjában az...

Legfrissebb

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...

Ötmilliót kaphatnak a helyi cukrászdák

Ötmillió forint hitel mellé ötmillió forint vissza nem térítendő...

Két magyar hotel is elnyerte az Alvásbarát Hotel díjat

A nemzetközi Sleepfriendly/Alvásbarát Hotel Program 2012 óta minősíti és...

A Kárpáteurópa zarándokvonatai idén is elviszik az utasokat a csíksomlyói búcsúra

Újra útnak indul a Kárpáteurópa Utazási Iroda által szervezett...

​Március végétől igényelhető az 5+5 millió forintos hitel- és támogatási konstrukció az éttermek számára

A kormány 2026 januárjában bejelentett, 5+1 pontból álló vendéglátóipari...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

A meteorológia a jövőt szolgálja

A hiteles, pontos és gyors meteorológiai riasztás életeket ment...

Tovább növelné a visszaváltást a MOHU

Az italos palackok új visszaváltási rendszerének első évi tapasztalatairól...

Dönteniük kell a végzős középiskolásoknak

Az Educatio felsőoktatási szakkiállítás három napon keresztül 150 kiállítóval...

Közösségünk ereje

​Csaknem 80 díjjal ismerték el a Virágos Magyarország verseny idei nyerteseit

Élhető falvak és városok környezetszépítési megoldásai mutatnak példát országszerte. A Virágos Magyarország díjátadó gálája minden évben a környezettudatosság, a településszépítés és a közösségépítés igazi ünnepe. Az idei, immár 32. megmérettetésen többszáz település 400 pályázata versengett. A november 21-i, ünnepélyes díjátadón több mint 50 szakmai és közel 30 támogatói elismerés talált...

Indul az őszi faültetési szezon a fővárosban!

Megkezdődik Budapesten a fasori és parkfák őszi pótlása, ültetése....

A hétvégén a Rákóczi híd mosásával zárja az FKF Budapest hídjainak őszi nagytakarítását

A Társaság nyomatékosan kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán...

​Új lendület a legkisebbeknek: támogatás járhat a KTH START hitelek mellé

Rendkívüli és egyszeri lehetőségként a kormány vissza nem térítendő...

​Átadták a 2025-ös Magyar Nyelvőr Díjakat

A Magyar Nyelvőr Alapítvány minden évben átadja a Magyar...

Városunk védelme

Május végéig tart a Fülemülék éjszakája programsorozat

Idén is megrendezik a Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozatot: a...

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió mindenszentek-halottak napja időszakához kapcsolódó megváltozott...

Újabb szakasszal bővül a főváros távfűtési rendszere a Belvárosban

Az építési munkálatok miatt október közepétől lezárják az V....

Hétköznap éjszakánként mossa az FKF a Váralagutat

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő...

A hétvégén az Árpád híd mosásával folytatja az FKF Budapest közterületeinek őszi nagytakarítását

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő...

Szerda éjszaka mossa az FKF a Szabadság hidat és a városligeti Zielinski hidat

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő...

A hétvégén két Duna-híd mosásával folytatja az FKF Budapest közterületeinek őszi nagytakarítását

A Társaság kiemelten kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán...

Mit tehetek?

Útmutató vezetőknek bizonytalan időkre

Hogyan irányíthatják a vezetők az egyéneket és a szervezeteket...

A nélkülözhetetlen kézikönyv: Így lehetsz Coach

2022-11-11 A kötet azokat az ICF (a világ legnagyobb coachszakmát...

A téli madáretetés 5 alapszabálya

A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, valamint...

Kisvonattal érkezik a nyalánkság a Batthyány térre

Nem villamossal, de még csak nem is a kettes...

Még több érdekesség

25 év tapasztalat a koreai és japán autók javításában

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja a vevőszolgálati hátteret a SsangYong és az Isuzu márkáknak. A cégnél teljes körű garanciális és garanciaidőn túli javításokat végeznek, szinte azonnal. A dél-koreai SsangYong és a japán Isuzu gépkocsik hatalmas népszerűségre tettek szert az utóbbi pár évben Magyarországon. A SsangYong a...

Az erdő szava: Hejcén idén is elindítják a rendezvénysorozatot

A göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola zenés előadása indította a hejcei községházában a Quercus Egyesület által szervezett Az erdő szava rendezvénysorozat évnyitó összejövetelét. A rendezvényen Hejce polgármestere, Lévai István köszöntötte a megjelenteket, majd Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet. “Nagyon fontos hogy megőrizzük azt a múltat, amiből kinőttünk, hogy...

4 pedagógus lett idén az Év tanára

Az Év tanára díjat az Év tanára szakmai bizottsága ítéli oda olyan pedagógusoknak, akik a legtöbbet tették a magyar közoktatás, nevelés terén a bizottság tagjai szerint. Az egyik legnagyobb internetes középiskolai portál kezdeményezésére elindult Év tanára díj erkölcsi és anyagi elismerést is jelent azoknak a pedagógusoknak, akik áldásos tevékenységükkel hozzájárulnak...

Potápi Árpád János: 2024 az együttműködő nemzet éve

2024 az együttműködő nemzet éve – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Budapesten. Potápi Árpád János a tematikus évet ismertető sajtótájékoztatón felidézte, hogy a tavalyi Magyar Állandó Értekezleten született döntés arról, hogy az idei esztendő az együttműködő nemzet éve legyen. Kiemelte: a külhoni magyar intézményrendszer megerősítése, támogatása...

Itt érdemes koreai autót javítani

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja a vevőszolgálati hátteret a Ssangyong és az Isuzu márkáknak. A cégnél teljes körű garanciális és garanciaidőn túli javításokat végeznek, szinte azonnal. A dél-koreai SsangYong és a japán Isuzu gépkocsik hatalmas népszerűségre tettek szert az utóbbi pár évben Magyarországon. A SsangYong a...

Mit tehetek?

2020-ban 4,5 százalékkal nőtt a számlázott lakossági vízfogyasztás

A COVID-19 világjárvány miatt elrendelt otthoni munkavégzés növelte...

Az év végén is Európa legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhat a magyar lakosság

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító...

Megjelent a tavaszi fagykárok megelőzését célzó beruházásokat támogató pályázati felhívás

Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló...

Elkészült Budafok-Tétény klímastratégiai terve

Az egyre gyakrabban kialakuló villámárvizek által okozott károk a...

Szeptember 15-éig kell megfizetni a kárenyhítési hozzájárulást

Az agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak 2021. szeptember 15-éig beérkezően kell...

A Velencei tóról…

Pár hónappal ezelőtt halak pusztulásával kezdődött a jelenség, de...

Tevére Magyar!

Kiáltja a Zöld Gerilla Mozgalom projektvezetője a Szabadság téren. A...

DUNAI ÁRHULLÁM

A helyenként megjelentinformációkkal ellentétben nem közeledik Magyarország felé hatalmasárhullám...