Bill Gates kedvenc írója új könyvében a modern világ működését segít megérteni

Vaclav Smil, a cseh-kanadai környezettudós és közgazdász filozófiából szerezte az első diplomáját, majd a közgazdaságtan után a bányatudományoknál kötött ki. Az energia áll műveinek középpontjában, hiszen szerinte mindent ezt...

Legfrissebb

​Potápi Árpád János: a gyerekekben erősíteni kell a magyarságtudatot és a hazaszeretetet

A gyerekekben erősíteni kell a magyarságtudatot, a hazaszeretetet és...

​MTÜ: a magyar turizmus az atlétikai világbajnokság egyik legnagyobb nyertese

​Minden előzetes várakozást felülmúltak az augusztus 19. és 27....

Három templom: Rajkán startolt el a nemzetközi művészeti projekt

Kortárs vizuális művészeti kiállítás három országban, három helyen, három...

A világ legjobb borait kóstolhatják idén is a Budapest Borfesztiválon!

A borok szerelmesei idén elismert hazai borászatok változatos bor-...

Három fő részből áll majd a Planet Budapest 2023

Három fő része lesz az idei Planet Budapest 2023...

Az atlétikai világbajnokság zárónapjára is rengetegen kerékpárral érkeztek

Hét számban avattak bajnokot a világverseny utolsó napján. A...

Budapest után ezek a legnépszerűbb fürdővárosok

Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula,...

A meteorológia a jövőt szolgálja

A hiteles, pontos és gyors meteorológiai riasztás életeket ment...

Térképes online keresővel segíti a szelektív hulladékgyűjtést a SPAR

A SPAR Magyarország már minden üzletében visszaveszi a papír,...

Újra megkóstolhatják az autentikus szabolcsi konyhát a géberjéni Porta Portyán

A Porta Portya jellegzetessége, hogy nem egy hagyományos fesztivál,...

Közösségünk ereje

Hihetetlenül népszerű a Virágos Magyarország verseny

Minden korábbinál nagyobb számú nevezéssel ünnepli 30. születésnapját a Virágos Magyarország verseny. Idén már közel 400 település méretteti meg magát 549 pályázattal – adta hírül a Magyar Turisztikai Ügynökség. A kertész- és tájépítészmérnökök, turisztikai szakemberek közreműködésével már javában folyik a zsűrizés. Ősszel az ünnepélyes díjátadón derül majd ki, hogy közülük...

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió mindenszentek-halottak napja időszakához kapcsolódó megváltozott...

Újabb szakasszal bővül a főváros távfűtési rendszere a Belvárosban

Az építési munkálatok miatt október közepétől lezárják az V....

Budapest augusztus 20-án több mint 100 programmal készül

Csárdafesztivál, Vigadó Piano, Varázsliget, Hősök útja, Road Movie Live,...

Budapest eddigi leglátványosabb tűzijátékát láthatjuk augusztus 20-án

34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz...

Városunk védelme

Indul az őszi faültetési szezon a fővárosban!

Megkezdődik Budapesten a fasori és parkfák őszi pótlása, ültetése....

A hétvégén a Rákóczi híd mosásával zárja az FKF Budapest hídjainak őszi nagytakarítását

A Társaság nyomatékosan kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán...

Hétköznap éjszakánként mossa az FKF a Váralagutat

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő...

A hétvégén az Árpád híd mosásával folytatja az FKF Budapest közterületeinek őszi nagytakarítását

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő...

Szerda éjszaka mossa az FKF a Szabadság hidat és a városligeti Zielinski hidat

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő...

A hétvégén két Duna-híd mosásával folytatja az FKF Budapest közterületeinek őszi nagytakarítását

A Társaság kiemelten kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán...

Újabb fővárosi zöldterület tisztul meg a Budapesti Közművek munkatársainak köszönhetően

A X. kerületi Terebesi erdő, valamint a Tétényi fennsík...

Mit tehetek?

Útmutató vezetőknek bizonytalan időkre

Hogyan irányíthatják a vezetők az egyéneket és a szervezeteket...

A nélkülözhetetlen kézikönyv: Így lehetsz Coach

2022-11-11 A kötet azokat az ICF (a világ legnagyobb coachszakmát...

A téli madáretetés 5 alapszabálya

A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, valamint...

Kisvonattal érkezik a nyalánkság a Batthyány térre

Nem villamossal, de még csak nem is a kettes...

Még több érdekesség

Az atlétikai világbajnokság zárónapjára is rengetegen kerékpárral érkeztek

Hét számban avattak bajnokot a világverseny utolsó napján. A finálékra teljesen megtelt Nemzeti Atlétikai Stadionnál készült fotókat munkatársaink küldték. A fenntarthatóság és a környezetbarát-megoldások a stadion létrehozásakor és a világverseny során is nagyon fontos volt. Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke a zárónapon tartott nemzetközi sajtótájékoztatón a világbajnokságot értékelve...

Újra megkóstolhatják az autentikus szabolcsi konyhát a géberjéni Porta Portyán

A Porta Portya jellegzetessége, hogy nem egy hagyományos fesztivál, hanem valódi betekintést nyújt Géberjén gasztrovilágába, a közízlés által kevésbé befolyásolt, igazi helyi ízek kavalkádja jellemzi - mondta Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas újságíró a rendezvényről. A géberjéni Porta Portya igazi sikersztori, hiszen évről évre egyre több kíváncsi látogatót vonz a...

Noszvajon elindult a III. Honfoglaló tábor

Ahogy Magyarország ezeréves történelme során mindig, úgy ma is igaz, hogy a magyarság ereje az összefogásban rejlik – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az anyaországi és külhoni fiatalok részvételével rendezett III. Honfoglaló tábor szerdai megnyitóján, a Heves vármegyei Noszvajon. Szilágyi Péter köszöntőjében kiemelte: a közös múlt megismerése...

Budapest eddigi leglátványosabb tűzijátékát láthatjuk augusztus 20-án

34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón – ezek teszik majd felejthetetlenné az idei ünnepi rendezvénysorozat fináléját Magyarország születésnapján. A minden eddiginél komplexebb tűzijáték alatt bengáli tüzek borítják be a Dunát, miközben nemzeti történelmünk jelentős eseményeit élhetik újra a...

Budapest augusztus 20-án több mint 100 programmal készül

Csárdafesztivál, Vigadó Piano, Varázsliget, Hősök útja, Road Movie Live, Divat & Design Fesztivál – csak néhány azok közül az ingyenesen látogatható programok közül, amelyek az államalapítás ünnepén várják a fővárosba látogatókat. A Szent István Nap rendezvényeit záró ünnepi tűzijátékot idén is látványos fényjáték, épületfestés és drónshow kíséri majd. Az államalapítás...

Mit tehetek?

2020-ban 4,5 százalékkal nőtt a számlázott lakossági vízfogyasztás

A COVID-19 világjárvány miatt elrendelt otthoni munkavégzés növelte...

Az év végén is Európa legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhat a magyar lakosság

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító...

Megjelent a tavaszi fagykárok megelőzését célzó beruházásokat támogató pályázati felhívás

Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló...

Elkészült Budafok-Tétény klímastratégiai terve

Az egyre gyakrabban kialakuló villámárvizek által okozott károk a...

Szeptember 15-éig kell megfizetni a kárenyhítési hozzájárulást

Az agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak 2021. szeptember 15-éig beérkezően kell...

A Velencei tóról…

Pár hónappal ezelőtt halak pusztulásával kezdődött a jelenség, de...

Tevére Magyar!

Kiáltja a Zöld Gerilla Mozgalom projektvezetője a Szabadság téren. A...

DUNAI ÁRHULLÁM

A helyenként megjelentinformációkkal ellentétben nem közeledik Magyarország felé hatalmasárhullám...