A sintó szerepe Japán történelmében és kultúrájában
A szerző, Ronald S. Green az ázsiai vallások professzora, a japán buddhizmus történetének és filozófiájának szakértője e kötetével a sintó átfogó megértését célozza. Megközelítésében a sintót egy hosszantartó kulturális jelenségként kezeli, amelynek elemei Japánban jelenleg is komoly hatással vannak az emberek erkölcsi értékrendjére és a mindennapokra.
A sintó egyes elemeit sok kutató egészen a Jajoi-korig (i. e. 300–250) vezeti vissza. Mások szerint bizonyos szokások még korábbról, a Dzsómon-korból (i. e. 14 000–i. e. 300) is származhatnak. A japán mondakör szerint a sintó kezdetei a napistennő, Amateraszu dédunokájához, az i. e. 7. században élt legendás első uralkodóhoz, Dzsimmuhoz köthetők. Jelenleg már ezekből az ősidőkből is bőséges régészeti lelet áll rendelkezésre ahhoz, hogy következtetni lehessen a korabeli szokásokra és hiedelmekre. A szerző ebbe a világba is elvezeti olvasót, majd sorra veszi a japán történelem egymást követő korszakait, megmutatva, miként fejlődött a hiedelemrendszer a vadászó-gyűjtögető kultúrától a rizstermesztő mezőgazdaság kialakulásán át, hosszú évszázadok fordulatos eseményein keresztül egészen a második világháború utánig.
Japánban az írásbeliség előtti időkben az ősi klánok mesemondókat (kataribe) tartottak, akik az emlékezetükbe vésett, kulturális szempontból jelentősnek vélt legendákat élőszóban adták tovább egyik generációtól a másiknak. Ez a szóbeli hagyomány a legkorábbi forrása számos olyan történetnek, amelyekből megszületett a sintó mitológia. Az első írásos dokumentum, a Kodzsiki (Régi történetek) 712-ből származik. Az utóbbi időkben ezt tartják a sintó mítoszok leghitelesebb forrásának.
Ronald S. Green behatóan ismerteti a Kodzsikiben foglaltakat. Noha a krónika konszenzusról beszél, azzal a céllal jegyezték le, hogy bizonyítsák a császári család isteni származását, és igazolják egyes klánok uralmát, örökre bebástyázva ezzel főúri státuszukat. A Kodzsiki narratívája szerint Japán az első teremtett föld, amely létrejött, és így a világ közepén helyezkedik el. A teremtő isten „a mennyek magas mezőiről” érkezett, maga a Föld „a nádas síkságok központi földje”. A rizstermesztés pedig az istenek ajándéka. Valószínűleg a Kodzsiki is hozzájárult ahhoz a politikai törekvéshez, amely egy sajátos japán nemzettudat kialakítására irányult.
A könyv ismerteti a sintóhoz kapcsolódó jelenségeket és fogalmakat is: a kamik létezését és hatalmát a világban; a szentélyeket és az ünnepi játékokat; a tisztátalanság (kegare) és a megtisztulás (harae) mibenlétét. A kamikat óriási tisztelet övezi. Egy sintó mondás szerint „nyolcmillió kami” létezik. Ezt persze nem kell szó szerint érteni, csupán annyit jelent, nagyon sok van belőlük. Két nagy csoportjuk van: a természeti kamik (köztük a nap, a hold, a tenger istenei) és a személyiséggel bírók (például a családi ősök vagy egyes főnemesek szellemei).
A mai Japánban becslések szerint 80 ezer szentély áll. A kötet betekintést nyújt a legfontosabbak történetébe, legendáiba, végig követi kulturális szerepüket a régmúlttól napjainkig. Bemutatja a szertartások szembeötlő jellegzetességeit: a toriikapukat, a simenava köteleket, a felfüggesztett lámpásokat, a csengettyűket, az őrző-védő oroszlánkutya-szobrokat, a szellemek megidézésére szolgáló harangokat és a papok díszes öltözékét is.
A sintó a 19. századtól öltött erősen vallási színezetet – ma a szektariánus sintó kultuszhoz tizenhárom felekezet tartozik– és jelenleg is szüntelen átalakulásban, megújulásban van. Vezetői pedig meghallva az idők szavát felismerték, hogy Japán nem vidéki társadalom többé, és erőfeszítéseket tesznek a szentélyek funkciójának áthelyezésére, a klánokat védelmező kamikra koncentráló szerepről egy kellemes, mindenkit szívesen látó környezet biztosítására. Mindez pedig megkívánja a régi eszmények elveszítése miatt uralkodó pesszimista szemlélet felcserélését és egy modernebb, pozitív jövőkép kialakítását.
Ronald S. Green a Dél-Karolinai Egyetem Ázsiai Vallások Intézetének docense. Érdeklődése kiterjed a Nara- és a Heian-kor vallásaira, szövegelméleti tanulmányokra, a jógácsára filozófiára, valamint a vallások megjelenítésére a japán populáris kultúrában, különös tekintettel a képregényekre, az animációs filmekre és játékfilmekre.