Ideiglenes madárgyűrűző állomás várja az érdeklődőket a fővárosi Naplás-tónál 2021. augusztus 13-29. között

Megosztás

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja nyolcadik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 13-29. között szeretettel várja az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is.

A madarak befogása és gyűrűzése naponta hajnaltól kb. délelőtt 10 óráig, illetve délután
18 órától naplementéig tart az időjárástól függően (29-én, az utolsó napon csak délelőtt lesz madárbefogás, ezt követően az ideiglenes gyűrűző állomás elbontása zajlik). Esős időben a gyűrűzés szünetel. A napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik.

Az érdeklődők a madártani szakemberek vezetésével egy erre a célra felállított bemutató hálót is megtekinthetnek és részesei lehetnek a gyűrűzésnek. Ennek végén lehetőség van fotók készítésére és az állatok megsimogatására is.

A tavalyi évben 41 faj 1107 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban. Éppen ezért a televíziós stábok számára is remek felvételkészítési lehetőség kínálkozik. Erre a reggel 7-9 és a délután 18-19 h körüli időpont a legalkalmasabb, ekkor lehet legnagyobb bizonyossággal madárra számítani. 10-17 h között a madármozgás megáll, illetve a hálókat is összehúzzuk.

A tábor a Naplás-tó déli gátján, a sorompó mögött kezdődő aszfaltozott úton, gyalog közelíthető meg mintegy 250 méteres sétával.

Részletek: https://www.mme.hu/budapesti-helyi-csoport/nyar-vegi-madargyuruzo-akcio-naplas-tonal-2021

Aktuális

​Spirit Sweet Dream – A Spirit Hotel alvásprogramja a leginnovatívabb Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a...

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...