Újabb HUMDA országjáró közlekedésbiztonsági programsorozat indul

Megosztás

Tizenkét városba, két fesztiválra és két gyermektáborba látogat el a „Road Safety – a biztonság az első” országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat, amelyet óvodásoknak és alsó tagozatos általános iskolás tanulóknak szervez a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A korábbi húsz helyszínen több mint 45 ezren vettek részt a képzésen.

A HUMDA kiemelt küldetése, hogy támogassa a gyermekek biztonságos közlekedésre való nevelését. A korosztályi jellemzőknek megfelelő tanterv kidolgozása és annak használata a közlekedési balesetek megelőzése és elkerülése érdekében hasznos. A HUMDA létrehozta a „Road Safety – a biztonság az első” elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági edukációs projektjét, amely az óvodásokat és az alsó tagozatos általános iskolás tanulókat szólítja meg. Közlekedési ismeretek átadásában kiemelkedően jártas szakemberek tartanak foglalkozásokat a HUMDA kitelepülésein, ahova tanórai keretek között látogathatnak el az iskolások.

Május 16-tól november 11-ig tart az újabb HUMDA Road Safety-sorozat, amely Makón kezdődik, majd május 23-tól Miskolcra, május 30-tól Paksra június 6-tól pedig Balatonfüredre látogat. A városi helyszíneken jellemzően hétfőtől péntekig találkozhatnak az érdeklődők a HUMDA Road Safety-vel. Június 12-13-án a Hungaroringre, a Super Racing Fesztiválra, június 15-19. közt pedig Balmazújvárosba látogat a programsorozat. A nyári szünetben, július 4-től 29-ig a gyermeknek szervezett zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborok résztvevői részesülnek átfogó közlekedésbiztonsági oktatásban. Augusztus első hétvégén a zalaegerszegi ZEG Rally Show-ra látogatnak a HUMDA munkatársai. A 2022-2023-as tanév elején Gyulán, Békéscsabán, Orosházán, Kalocsán, Mezőkövesden, Egerben, majd az őszi szünetben Keszthelyen tanulhatnak a gyermekek az ideiglenes KRESZ-pályán.

A HUMDA tavaly szeptemberben indította el az edukációs projektet, 2021-ben 13 helyszínen összesen 31 530-an, 2022 elején pedig 7 helyszínen 13 981-en vettek részt az eseményen.

– A program népszerűségéből is látszik, hogy hiánypótló kezdeményezésről van szó. A jövő közlekedőinek nevelése hatalmas jelentőségű abban a szemléletformáló munkában, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztériummal karöltve végzünk. A közlekedési balesetek és különösen a végzetes kimenetelű balesetek számának csökkentése elemi érdekünk. Ezek számát 2030-ra a felére, 2050-re pedig nullára akarjuk redukálni. Külön öröm, hogy partnereink is átérzik ennek a munkának a jelentőségét. Minden városban nagyon sokan vesznek részt a képzéseinken és egyre több településről jelzik, hogy szívesen fogadják a Road Safety-t. Igyekszünk minél több fiatalhoz eljutni, ezért is látogatunk el több olyan rendezvényre, ahol ezrek fordulnak meg. A Super Racing Fesztivál és a ZEG Rally Show mellett a nyári szünetben sem maradnak tartalmas és egyben szórakoztató képzés nélkül a fiatalok, a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborokban is nagyon sok gyerekhez tudjuk eljuttatni a megfelelő közlekedésbiztonsági ismereteket – hangsúlyozta Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az egyes településeken a helyi fiatalságot megmozgató interaktív oktatási, fejlesztési program túlmutat a tanítás hagyományos keretein. A tantermek falain kívül, a szabadtéri helyszíni képzés alkalmával délelőttönként az óvodások és az alsó tagozatos általános iskolás tanulók játékos, ám átfogó közlekedésbiztonsági oktatásban részesülnek. A tanítási időt követően, délutánonként pedig korosztálytól függetlenül minden érdeklődő számára lehetőség nyílik a programokon való részvételre. A délelőtti programokon 20 perces interaktív oktatást követően instruktorok segítségével gokartokkal, elektromos mini autókkal, kerékpárokkal és rollerekkel mennek ki a gyermekek az ideiglenes KRESZ-pályára, ahol a közlekedési szabályokkal és többek között például a rendőri karjelzésekkel ismerkedtek. A délutáni programokon egy 4 x 4 méteres társasjátékon játszhattak a családok, de egy reakcióidő-figyelő, -javító játékot is kipróbálhattak. A felnőttek pedig úgynevezett részeg- és drogszemüveg révén tapasztalhatták meg, miért nem szabad ilyen szerek hatása alatt volán mögé ülni.

A képzés központi eleme az általános iskolák számára közlekedésbiztonsági ismereteket tartalmazó „Útravaló” elnevezésű kiadvány. Ez olyan ismereteket ad a gyermekeknek, amelyek segítenek nekik eligazodni a forgalom bonyolult útvesztőjében és megalapozzák egy biztonságos szemlélet kialakítását. Az ingyenes kiadványt a kitelepüléseken kapják meg a tanulók. A szakterületen komoly tudással rendelkező szakemberek hétköznapi tapasztalatokra alapozva állították össze a kiadványt, amelyből a kicsik játékosan, valóban élményszerűen ismerhetik meg a közlekedési alapfogalmakat, a gyalogos, a kerékpáros és a közösségi közlekedést. A védőfelszerelésekről, a táblákról, az útburkolati jelekről és a rendőri jelzésekről, de még a passzív biztonsági berendezésekről is minden fontos információt megtudhatnak az érdeklődők.

Aktuális

Ismét háromnapos ingyenes jazzfesztivált rendeznek Székesfehérváron

Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában,...

Tovább növelné a visszaváltást a MOHU

Az italos palackok új visszaváltási rendszerének első évi tapasztalatairól...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Továbbra is számos élménnyel várja a látogatókat a Sóvidék

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró ezúttal...