Nincsenek valós tettek az ígéretek mögött!

Megosztás

A fővárosban nem előre, hanem visszalépés történt a környezetvédelem területén, nincsenek valós tettek Karácsony Gergely ígéretei mögött. A Fenntarthatósági Témahét első napján megrendezett sajtótájékoztatónkon már másodszor hívtuk fel arra Budapest baloldali városvezetésének a figyelmét, hogy a nyafogás és a kormányra mutogatás nem városvezetés! – Hangsúlyozta Illés Boglárka

Az oltásellenes baloldal számára egyedül a kommunikációban fontos a fenntarthatóság, a környezetvédelem, a zöld területek védelme és a tisztaság.

👉 A hulladékgyűjtő-tartályok, azaz a szemetesek negyedét leszerelték, ami számításaink szerint legalább háromezerrel kevesebb szemetest jelent.

👉 Budapest momentumos környezetvédelemért is felelős főpolgármester-helyettese betonkockákkal tenné “élhetőbbé” a környezetünk és “betonozná be a jövőnk”.

👉 Szemmel látható, hogy Karácsony Gergelyék nem tesznek meg mindent a tiszta fővárosért, amit a Margit-szigeten vasárnap reggel általunk összeszedett szemét is bizonyít.

❗️Az eltelt időben azonban a helyzet nemhogy javult, hanem folyamatosan és látványosan romlott.

🚫 A baloldal azonkívül, hogy folyamatosan hátráltatják a járványügyi védekezést, a saját választási ígéreteiket sem tartják be:

👉 Karácsony Gergelyék NEM szüntették be a főváros intézményekben az egyszer használatos műanyag eszközöket;

👉 A baloldal NEM növelte a zöldterületeket, a parkokat és közkerteket;

👉 NEM ültettek fákat a szűk belvárosi utcákban;

👉 NEM nyitották meg a fővárosi parkolót és nem parkosították a területet.

🟠 Mi pedig a következő időszakban is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a baloldal hazugságait leleplezzük és a baloldal valós arcával a választókat szembesítsük!- Ígérte Ozsváth Kálmán, az Újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke

Aktuális

Ennél rohadtabb kullancsot még nem láttál!

A kis szemét dög képes métereken át követni kiszemeltjét!...

Idén is a mezőny első felében teljesített az európai banki stresszteszt magyar résztvevője

Az Európai Bankhatóság ma publikált stressztesztjében résztvevő egyetlen hazai...

Királynők öltözőjében jártunk

Vajon mi köti össze a japán császárt, az angol...

MNB: Egyértelmű tájékoztatást kell adni az ügyfeleknek a befektetési alapok sikerdíjairól

Idén augusztustól kell alkalmazniuk az érintett kollektív befektetési vállalkozásoknak...