Ismét lehet pályázni óvoda- és iskolakertek kialakítására

Megosztás

Megjelent az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása, melyre óvodák, általános- és középiskolák jelentkezését várják 2022. január 30-ig. A programnak köszönhetően idén összesen 120 új óvoda- és iskolakert létrehozása valósulhat meg – jelentette be a minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

László Tibor Zoltán elmondta, az Országos Iskolakert-fejlesztési Program hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevő óvodások és iskolások megtanulják környezetük helyes és tudatos használatát. Hozzátette, a program eddigi három ütemében összesen 167 intézmény és legalább 20 000 gyermek érintett.

Az iskolakert gyűjtőfogalom, magában foglalja az óvodák és iskolák kertjeit is, melyeket a gyerekek aktív bevonásával gondoznak. A kertek, mint szabadtéri tantermek a közösségi élményeken alapuló ismeretszerzés helyszínéül szolgálnak.

Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program célja, hogy a környezettudatos szemlélet átadásával felkészítse a fiatalokat az előttünk álló környezeti kihívásokra, és naprakész információkkal, tapasztalatokkal felvértezve nagyszerű lehetőségként tekintsenek azokra – emelte ki.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a most meghirdetett pályázatra 2022. január 30-ig lehet jelentkezni, és a kiválasztás során számít a pályázatok beérkezésének sorrendje. Az érdeklődés függvényében a pályázat benyújtási határidő 2022. február 20-ig meghosszabbodhat, jelentős túljelentkezés esetén ugyanakkor a pályázat 2022. január 30-án zárul.

A pályázati felhívás az Iskolakertekért Alapítvány honlapján érhető el.

László Tibor Zoltán elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az Agrárminisztérium és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásával, valamint az Iskolakertekért Alapítvány koordinálásával valósul meg a program, melyben idén a PontVelem Nonprofit Kft. is közreműködik.

Az Agrárminisztérium számos környezeti nevelési programja között kiemelten fontosnak tartja az iskolakert-fejlesztési program támogatását, bízva abban, hogy egyre többen felismerik zöldfelületeink, kertjeink jelentőségét – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Aktuális

Év végi pihenés hatalmas kedvezménnyel

Black Friday akciót hirdetett a sárvári Spirit Hotel. Képzeljen el...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Bárki építheti: megnéztük a budapesti Lego-villamost

Parádés új villamost mutattak be Budapesten. Az új jövevényt...

MTÜ: Tovább erősítik a hazai vendéglátás versenyképességét a kormány javaslatai

A felszolgálási díj maximum mértékét meghatározó, valamint a borravaló...

Mongolul jelent meg könyv a magyar köszönésekről

Cedev Önörbajin professzor, akadémikus előszavával, Gurdagva Ingtur fordításában jelent...