Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

Megosztás

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát Hotel (Sleepfriendly Hotel) díjakat.

Az  alváskultúra kiemelkedő nemzetközi eseménye,  a World Sleep Day, vagyis az Alvás Világnapja 2024-ben 15. alkalommal került megrendezésre. Hagyományosan a tavaszi napéjegyenlőség előtti pénteken tartják, de Magyarországon a március 15-i nemzeti ünnep miatt március 13-án került sor a díjátadóra.

Célja,  hogy felhívja a figyelmet a jó és egészséges alvás előnyeire, azok egészségügyi és szociális vonatkozásaira, valamint hozzájáruljon ahhoz, hogy jobban aludjanak az emberek. 

Az elismerést a Magyar Alvásszövetség adja évről évre mindazon szálláshelyeknek, amelyek a szigorú kritériumrendszer alapján külön hangsúlyt fektetnek az alvásbarát szoba, alvásbarát közös helyiségek kialakítására és segítik az orvosok, szakértők által meghatározott feltételek biztosításával a nyugodt pihenését a vendégeknek.

2024-ben a budapesti Matild Palace, a balatonfüredi Hotel Vinifera és a Hotel & More üzemeltetésében lévő székelyudvarhelyi Hotel Küküllő lett kitűntetve.

Aktuális

Két magyar hotel is elnyerte az Alvásbarát Hotel díjat

A nemzetközi Sleepfriendly/Alvásbarát Hotel Program 2012 óta minősíti és...

A Kárpáteurópa zarándokvonatai idén is elviszik az utasokat a csíksomlyói búcsúra

Újra útnak indul a Kárpáteurópa Utazási Iroda által szervezett...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Határokon átívelő élmények – Megjelent a Kárpáteurópa 2026-os körutas katalógusa

Megjelent a Kárpáteurópa Utazási Iroda 2026-os körutas katalógusa, amely nem csupán...