Debrecenből rajtol kedden a Székelyföldi Körverseny!

Megosztás

Ön élőben nézi a versenyt, amely hihetetlenül gyönyörű tájakon halad és igazán természet- és környezetbarát?

Most először van Magyarországon a rajt és az első szakasz. Több mint 90 kilométeren hajtanak a Nagyerdő környékén a versenyzők, összesen 120-an. A Stadion mellett indul az etap, a rendezvény ingyenes.

A debreceni első után a második etap Marosvásárhelyről rajtol és Csíkszeredában zárul, a harmadik szakaszon Csíkszeredából Sepsiszentgyörgyre kerekeznek a sportolók, a negyedik versenynapon Sepsiszentgyörgyről indulva, Erdővidéken át Székelyudvarhelyre érkeznek, a zárószakaszon pedig a Székelyudvarhely – Bucsin-tető – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda útvonalon haladnak majd. A zárónap augusztus 13.

Az idei már a 16. Székelyföldi Körverseny, amely nemcsak Kelet-Európában, de az egész kontinensen meghatározó kerékpárverseny. Alapítói, ötletgazdái Novák Eduard és Ráduly Róbert Kálmán 2006-ban regionális versenyként indították útjára, de hamar kinőtte magát, és rövid időn belül, nemzetközi besorolást kapott: 2008-ban, Romániában elsőként UCI 2.2 kategóriájú lett.

A verseny központja sokáig Csíkszereda volt és csillagverseny típusú kerékpárversenyként rendezték meg. Ez a lebonyolítási rendszer 2016-tól változott, és már Sepsiszentgyörgyön is rendeztek szakaszokat. 2021-ben Marosvásárhely és Maros megye is csatlakozott a versenyhez, így valóban a teljes történelmi Székelyföld része immár az eseménynek.

Tizenhat év után a környező országok kontinentális és klubcsapatainak versenynaptárába rendszerint bekerül a már hagyománynak számító, augusztus eleji verseny.

A leggyakrabban résztvevő országok csapatai között szerepel: Magyarország, Ausztria, Olaszország, Lengyelország, Bulgária, Ukrajna, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Moldova, így a Székelykör igazi nemzetközi kerékpárverseny.

Idei újdonság a debreceni rajt mellett az is, hogy a körversenyt az M4 Sport élőben közvetíti. Így ha nem jut el Debrecenbe, szurkolhat a tévé előtt is!

Aktuális

​Spirit Sweet Dream – A Spirit Hotel alvásprogramja a leginnovatívabb Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a...

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...