Nincsenek valós tettek az ígéretek mögött!

Megosztás

A fővárosban nem előre, hanem visszalépés történt a környezetvédelem területén, nincsenek valós tettek Karácsony Gergely ígéretei mögött. A Fenntarthatósági Témahét első napján megrendezett sajtótájékoztatónkon már másodszor hívtuk fel arra Budapest baloldali városvezetésének a figyelmét, hogy a nyafogás és a kormányra mutogatás nem városvezetés! – Hangsúlyozta Illés Boglárka

Az oltásellenes baloldal számára egyedül a kommunikációban fontos a fenntarthatóság, a környezetvédelem, a zöld területek védelme és a tisztaság.

? A hulladékgyűjtő-tartályok, azaz a szemetesek negyedét leszerelték, ami számításaink szerint legalább háromezerrel kevesebb szemetest jelent.

? Budapest momentumos környezetvédelemért is felelős főpolgármester-helyettese betonkockákkal tenné “élhetőbbé” a környezetünk és “betonozná be a jövőnk”.

? Szemmel látható, hogy Karácsony Gergelyék nem tesznek meg mindent a tiszta fővárosért, amit a Margit-szigeten vasárnap reggel általunk összeszedett szemét is bizonyít.

❗️Az eltelt időben azonban a helyzet nemhogy javult, hanem folyamatosan és látványosan romlott.

? A baloldal azonkívül, hogy folyamatosan hátráltatják a járványügyi védekezést, a saját választási ígéreteiket sem tartják be:

? Karácsony Gergelyék NEM szüntették be a főváros intézményekben az egyszer használatos műanyag eszközöket;

? A baloldal NEM növelte a zöldterületeket, a parkokat és közkerteket;

? NEM ültettek fákat a szűk belvárosi utcákban;

? NEM nyitották meg a fővárosi parkolót és nem parkosították a területet.

? Mi pedig a következő időszakban is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a baloldal hazugságait leleplezzük és a baloldal valós arcával a választókat szembesítsük!- Ígérte Ozsváth Kálmán, az Újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke

Aktuális

15,5 millió forintot nyert Budapest a fiatalok klímavédelmi projektjeire

Nemzetközi támogatást nyert a Fővárosi Önkormányzat a Bloomberg Philanthropies...

Budapest legnagyobb napelemparkja működik a Westend tetején

A Westend bevásárlóközpont tetején működik Budapest legnagyobb, háztetőre telepített...

Fák és zöldfelületek veszik át a parkoló helyét Budapest belvárosában

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett Budapest egyik legnagyobb belvárosi fejlesztése:...

Új adatokkal és funkciókkal bővült a HungaroMet KLIMADAT alkalmazása

Megújította a KLIMADAT alkalmazást a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató...

Interaktív azbeszttérképet indított a Greenpeace a szennyezett területek feltárására

Interaktív azbeszttérképet indított a Greenpeace Magyarország, amelynek célja, hogy...