Tovább nyílik a károlló

Megosztás

KGFB: négy százalékos éves díjnövekedés, tovább nyílik a károlló

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja négy százalékkal, 44 ezerről 46 ezer forintra nőtt az idei első negyedévben 2020 azonos időszakához képest – derül ki az MNB KGFB-indexéből. A növekedés főképp a fővárosi személyautókat érinti, míg a koronavírus miatt a közlekedési forgalom visszaesésének jobban kitett, az MNB szeptemberi körlevelében kért tarifa-felülvizsgálattal érintett ágazatok (pl. nem flottás buszok, taxik) díja jelentősen esett. Bár a kárráfordítások csökkenése fékeződik, az átlagos díjnövekedés miatt tovább nyílt a díjak és a károk alakulása közti olló. – Írja a Magyar Nemzeti Bank sajtóközlményében.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (KGFB) átlagos állománydíja 2021. I. negyedévének végén 44 ezer forintról 46 ezer forintra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) immár második alkalommal közzétett negyedéves KGFB-indexében. A mintegy 1800 forintos, azaz 4 százalékos növekedés főként a budapesti személygépkocsis szerződések díjváltozásaival magyarázható.

Az egyéb járműkategóriákban – néhány kisebb létszámú járműkategória kivételével – jellemzően 1-10 százalékkal mérséklődtek az átlagdíjak. A legnagyobb díjcsökkenés elsősorban azokat a járműcsoportokat – pl. nem flottás buszok, taxik – érintette, amelyek esetében a koronavírus-járvány miatt vélhetően jelentősen csökkent a közúti forgalom, ami visszavethette a károk mértékét is. A díjak mérséklődésében szerepet játszhatott az MNB 2020 szeptemberében kiadott körlevele is, mely a biztosításmatematikai szempontból megalapozatlan pótdíjak és kiárazó tarifák felülvizsgálatára hívta fel a biztosítókat.

Noha a kárráfordítás csökkenése összességében megállni látszik, az átlagdíj növekedése miatt az MNB által számított – az adóhatástól és kárváltozástól megtisztított, a legnagyobb létszámú ügyfélcsoportot kitevő személyautókra vonatkozó – Korrigált díjindex tovább nőtt. Ezáltal a 2020. IV. negyedévében látottnál is szélesebbre nyílt a díjak és a károk alakulása közötti olló.

Az MNB az idei évtől negyedévente teszi közzé a KGFB díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló tételes KGFB szerződés- és káradatbázis (KKTA) adatainak segítségével. A jegybank honlapján a külön e célra létrehozott felületén mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzi a személygépkocsik díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

A KGFB index rendszeres publikálása az átláthatóság növelését és a verseny élénkülését segíti elő. A most közzétett friss adatok (is) az átlagos változást mutatják, az egyedi KGFB-szerződések esetében természetesen ettől eltérő díjváltozások történhetnek. Amennyiben egy ügyfél a folyamatokat, illetve egyedi szerződését áttekintve esetleg nincs megelégedve kötelező biztosítási díjával vagy/és a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

Aktuális

Így költünk, ha érkezik a baba

Ha bővül a család, a megfelelő otthon biztosítása a...

A fenntartható jövő megvalósításához nélkülözhetetlen a gazdaság zöldítése

Hiszünk abban, hogy a jövő a közép-európai együttműködésben rejlik,...

Bányató visszatöltéssel a fenntarthatóságért és szokatlan madárvédelem.

A kavicsbányák sokoldalúsága A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás kiemelt...

Már 34 áruházban fogadja a SPAR a használt sütőolajat

A háztartási használatot követően több tonna étkezési olajat és...
Előző cikkONLINE JÁTÉKOK!
Következő cikkVeszélyben a méz!