Sok pénzzel támogatja a kormány az elektromos autó vagy robogó vásárlását

Megosztás

A fogyasztói kör szélesítését is szolgálja az elektromos autók és robogók vásárlására kiírt ötmilliárd forintos pályázat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Electric_Car_recharging

Kaderják Péter elmondta, a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint.

A fogyasztói kör szélesítése mellett a pályázat célja a jobb elérhetőség megteremtése, valamint a klíma- és környezetvédelem is.

Magyarországon jelenleg körülbelül 18 ezer elektromos jármű van forgalomban, az ötmilliárd forintos támogatással pedig várhatóan akár 1.500 kerülhet az utakra.

Az országban körülbelül 800 nyilvános elektromos töltőállomás van,
de folyamatosan dolgoznak azon, hogy ez a szám növekedjen – tette hozzá az államtitkár.

Az elektromos járművek vásárlása a koronavírus-járvány idején is nőtt, míg a hagyományos meghajtású járművek értékesítése jelentősen csökkent az első negyedévben az előző évhez képest.

 

 

Aktuális

Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek...

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse...

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát...

A Magyar Királyság ezeréves határát járja be a zarándokvonat

Idén 17. alkalommal indul útnak május 17-én a csaknem...