Hírek

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse d’Or európai válogatójának. A tét ismét nem kevesebb volt, mint a továbbjutás a lyoni döntőre. A magyar csapat magabiztos versenyzéssel biztosította a helyét a világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjén, amelyre 2025...

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját gyűjtést végzett, feldolgozta más kutatók közreadott munkáit, sőt, alaposan utánaolvastak egy-egy szokás meglétének a régi magyar oklevelekben és a történelmi forrásokban. A Babonaszótár cikkelyeibe beleolvasva rádöbbenhetünk arra, hogy milyen gazdag életük...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát Hotel (Sleepfriendly Hotel) díjakat. Az  alváskultúra kiemelkedő nemzetközi eseménye,  a World Sleep Day, vagyis az Alvás Világnapja 2024-ben 15. alkalommal került megrendezésre. Hagyományosan a tavaszi napéjegyenlőség előtti pénteken tartják, de Magyarországon a...

25 év tapasztalat a koreai és japán autók javításában

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja a vevőszolgálati hátteret a SsangYong és az Isuzu márkáknak. A cégnél teljes körű garanciális és garanciaidőn túli javításokat végeznek, szinte azonnal. A dél-koreai SsangYong és a japán Isuzu gépkocsik hatalmas népszerűségre...

Az erdő szava: Hejcén idén is elindítják a rendezvénysorozatot

A göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola zenés előadása indította a hejcei községházában a Quercus Egyesület által szervezett Az erdő szava rendezvénysorozat évnyitó összejövetelét. A rendezvényen Hejce polgármestere, Lévai István köszöntötte a megjelenteket, majd Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő mondott köszöntő...

Népszerű

Amikor már nem az ember dönt: meddig engedjük be a mesterséges intelligenciát az igazságszolgáltatásba?

A mesterséges intelligencia és az igazságszolgáltatás kapcsolatáról, valamint az...

Mesterséges intelligencia, drónok és adatok: a jövő technológiáiról tanácskoztak a Kodolányi konferenciáján

Az informatika agráriumban és turizmusban betöltött szerepéről, a digitalizáció...

Takarították a Blaha Lujza teret, a MOL Bubi használatát is fokozottan ellenőrzik

Összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi akciót tartottak csütörtökön a Blaha...

15,5 millió forintot nyert Budapest a fiatalok klímavédelmi projektjeire

Nemzetközi támogatást nyert a Fővárosi Önkormányzat a Bloomberg Philanthropies...

Budapest legnagyobb napelemparkja működik a Westend tetején

A Westend bevásárlóközpont tetején működik Budapest legnagyobb, háztetőre telepített...