Az erdő szava: Hejcén idén is elindítják a rendezvénysorozatot

Megosztás

A göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola zenés előadása indította a hejcei községházában a Quercus Egyesület által szervezett Az erdő szava rendezvénysorozat évnyitó összejövetelét.

A rendezvényen Hejce polgármestere, Lévai István köszöntötte a megjelenteket, majd Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet.

“Nagyon fontos hogy megőrizzük azt a múltat, amiből kinőttünk, hogy megmaradjon a következő generációknak.(…) Hejce egy kincses sziget, és köszönöm, hogy ezt a sok tehetséget terelgetik itt.” – mondta az országgyűlési képviselő.

Kárpátaljáról a nagypaládi művészeti iskola műsora következett, ezután Vitályos Eszter kulturális és innovációs miniszterhelyettes gondolatait hallhatták az érdeklődők.

“Hejce csodái között a legfontosabb az itt élők egymás iránt érzett szeretete, tisztelete” – mondta a miniszterhelyettes asszony.

Victor Jánosné Mester Ildikó és gyermekei zenés előadása után Mester András fafaragóművész kapott díjat a miniszterhelyettes asszonytól, illetve Kulcsár Józseftől, a Quercus Egyesület elnökétől, aki beszéde mellett további díjakat és kitüntetéseket is átadott.

A Pásztorbot-díjat Vitályos Eszter, Enghy Sándor, Berecz János és Nagy Zsolt kapta.

Ezen kívül kitüntetésben részesült Jobbágy Zsolt és Éltető Péter. A díjátadó végeztével a miniszterhelyettes asszony ajándékot is kapott az egyesület elnökétől: egy üvegből készült vívótőrt, hiszen az egyik hobbija a vívás. Zárásképp a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola néptánc előadását élvezhették az érdeklődők.

Aktuális

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...

Ötmilliót kaphatnak a helyi cukrászdák

Ötmillió forint hitel mellé ötmillió forint vissza nem térítendő...