Környezetvédelmi Világnap nap szerte a világban

Megosztás

Nem átlagos nap a mai, a környezetvédelemmel foglakozó emberek számára biztosan nem. Számos rendezvényt tartottak ma az 1970-ben alapított Környezetvédelmi Világnap alkalmából.

Mi a Magyar Női Unió Környezetvédelmi délutánt látogattuk meg, Batthyány – Schmidt Margit szervezésében.

Szavak helyett tettekre van szükség…”

Tóth Edina, az Európai Parlament képviselőjeként ezzel a mondattal köszöntötte a Környezetvédelem Világnapján az MNU meghívott vendégeit. S valóban, “csakis tettekkel tudunk bármit is elérni”: Fontos, sőt életbevágóan szükséges belátnunk, hogy csakis mi magunk tehetünk – kis lépésekben fokozatosan – azért, hogy változzon ez a megbomlott harmónia. Nőkként, anyákként, kisebb és nagyobb közösségek tagjaiként óriási a szerepünk: habár tanulunk mi is minden nap, mégis saját példánkkal, bölcs meglátásainkkal, tapasztalataink birtokában tanítjuk gyermekeinket, a felnövekvő generációt. A gondolatébresztésen és a figyelemfelhíváson már rég’ túl vagyunk: közös fellépéssel, együtt, azonos értékeken alapuló példákkal tudunk utat mutatni.

Örökítünk – átörökítünk: nagyanyáról anyára, anyáról lányra, generációról – generációra: évszakokhoz igazodó étkezést, szükségletekhez mért fogyasztást, a mérték az érték elvét, a környezet irányába való harmóniára törekvést, alázatot, tiszteletet. Érték ez önmagában: a tudás átadása, a közösséghez tartozás ereje, a nálam nagyobb – ANYA-FÖLD – tisztelete.

A meghívott vendégek, mind más-más szemszögből gazdagították a napot:

Tóth Edina EP képviselő

Tóth Edina, az Európai Parlament képviselője videoüzenetével,

Juhász Hajnalka, Országgyűlési képviselő

Dr. Juhász Hajnalka, KDNP Nőtagozatának elnöke, országgyűlési képviselő,

Jakab Csilla és Bajza Zsófia

Jakab Csilla és Somogyi Orsolya, az OTP Pénzügyi pont.

Várfalvi Marianna

Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségétől.

Bartucz Éva

Bartucz Éva, a Vezetőképző Akadémia, tulajdonos.

Czippán Katalin

Czippán Katalin, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Nevelésügyi Szakbizottság elnöke, a Természetvédelmi Világszövetség Kommunikációs és Oktatási Bizottság (IUCN CEC) alelnöke.

Csurka Tamás

– Böjthe Kálmán, Csurka Tamás és Barkó Annamária Blue7 Group, akik étel kóstolóval is kedveskedtek vendégek számára.

Sir David Attenborrough 95 éves és még most is van energiája, ereje arra, hogy letegye a voksát a FÖLD és rajta az emberiség megmentése mellett. Szeretettel ajánljuk a “Bolygónk a Föld” című dokumentumfilmjét. – zárta a programot Batthyany – Schmidt Margit.

Aktuális

Gátőr: Együtt élünk a természettel, a vízzel

1871. június 10-én született meg az a törvény,...

„Helló Budapest!”

 Így köszöntötte június 1-én a fővárosiakat a BYD...

Magyar szemétgyűjtési búvár flashmob a Vörös-tengeren

Az Óceánok kishazánkból oly' távolinak tűnhet, de nem úgy...

Környezetvédelmi Világnap nap szerte a világban

Nem átlagos nap a mai, a környezetvédelemmel foglakozó emberek...

Vigyázat Budapest! Adatlopók!!!

​Információink szerint naponta ügyfelek sokaságát verik át mostanában új...