A minőség társadalma
Az elmúlt száz év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a közgazdaságtan makroszinten semmit nem látott előre, tanácsai a tényleges fejlődési folyamatokat nem szolgálták – állítja Kopátsy Sándor közgazdász. Könyve azonban merész és újszerű gondolatokkal életszerű alapokon ad új szempontokat az országos szintű gazdaság fejlődése számára. Ez a PABooks által gondozott Kopátsy-életműsorozat második kötete.
„Ez a közgazdász szakmai véleményemet tükröző életművem” – így értékelte az akkor 90 éves szerző kötete első, 2011-es kiadását, amely húsz év munkájának húszezer oldalnyi kéziratából állt össze. Nem tankönyvnek szánta: az olvasók szemléletére kívánt hatni, átadva azokat a benyomásokat is, amelyek az ő látásmódját szintén alakították.
„A jelenkor tíz parancsa között az első: Legyél kíváncsi, keresd mindennek az okát!” – ajánlja a szerző, aki arra jutott, hogy a tudományos és technológiai forradalom bázisán egészen új, minőségileg más társadalom jött létre, amelyben már nem a tőke, hanem a tudás, a minőségi munkaerő lett a szűk keresztmetszet. Ha csak annyit állapítunk meg a mai közgazdaság-tudományról, hogy abban a tudásvagyon gyarapítása pénzügyi szempontból csupán kiadásnak számít, leírhatjuk, hogy e megközelítés éppen annyira elavulttá vált, mint az alkímia, az aranycsinálás – fogalmaz Kopátsy.
A kötet első kiadásakor még domináns, elavult közgazdaságtani megközelítés nem vett figyelembe olyan tényezőket sem, amelyeknek nagy hatásuk van a gazdasági sikerre. A kultúrát, a viselkedési módot például nem tekinti a gazdaság működését alakító tényezőként. Teszi ezt annak ellenére, hogy a 20. század derekáig csak azok az országok emelkedtek az élvonalba, amelyek a nyugat-európai puritán kultúrkörhöz tartoztak.
Az emberi erőforrások kapcsán ugyanakkor felrója azt is, hogy az oktatási tudomány még nem jutott el odáig, hogy bevallja: az iskolák minősítése nagyon távol áll az élettől. Ma is a tradíciók alapján, az elsajátított anyag mennyisége, a szorgalom és az engedelmesség alapján osztályoz, az élet azonban a tehetséggel párosult tudást, annak a gyakorlati alkalmazását értékeli – figyelmeztet.
Mitől függ valójában a következő generáció minősége? Milyen családi pótlékra, családtámogatásra, nyugdíjrendszerre volna szükség? Mit üzen a gazdaság az oktatáspolitikának? Miért nem szabad a foglalkoztatást csak a piacra bízni? – ezekről a kérdésekről is kifejti véleményét. A magyar jövőképnek pedig egy egész fejezetet szentel, melyben azt taglalja, hogy az egyén és a társadalom ma sokszorta többet alakíthat a saját sorsán, mint eddig korábban bármikor.