Jó hír a taxisoknak: júniustól újra pályázhatnak elektromos autó vásárlására

Megosztás

Hamarosan újra pályázhatnak a taxisok kormányzati támogatásra elektromos autók beszerzéséhez, jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

„Azt szeretnénk, hogy a vállalkozók, cégek az ország újraindítása alatt új lehetőségeket is kapjanak, ezáltal meg tudjanak erősödni. Különösen fontos ez a járványhelyzet miatt leginkább megviselt ágazatokra. Nehéz helyzetbe kerültek a taxis vállalkozások is, különösen Budapesten. Eddig már több intézkedéssel is segítettük őket, így például azzal, hogy átmenetileg eltöröltük az autóik életkorára vonatkozó szigorú szabályozást, vagy éppen lehetővé tettük, hogy részt vegyenek a korlátozások alatt nagyon elterjedté vált házhozszállításban” – fejtette ki Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese felidézte: ahhoz is lehetőséget biztosítottak a taxisok számára, hogy kedvezményesen, állami támogatással vehessenek új, korszerű, elektromos járműveket. „A korábbi kiírásnak nagy sikere volt, ezért – a szakmai szervezetek és a fővárosi Fidesz-KDNP kérésére – úgy döntöttünk: hamarosan újra lehet pályázni” – jelentette be a miniszterhelyettes.

A személytaxi-szolgáltatást vagy személygépkocsis személyszállítás szolgáltatás végző egyéni vállalkozók illetve gazdasági társaságok 2021. június közepétől pályázhatnak új, elektromos autók beszerzésére. A pályázati felhívás a napokban jelenik meg.

A kormány 3 milliárd forintot különített el erre a célra, a pályázók a gépjármű értékének 45 százalékát kaphatják meg támogatásként egy legfeljebb 15 millió forint értékű elektromos gépjármű vásárlására.

A kiírás, amellett, hogy ezzel is segíti az ország újraindítását és a vállalkozások megerősödését, közép- és hosszútávon is jelentős megtakarítást biztosít a vállalkozóknak, hiszen az elektromos autók fenntartása sokkal gazdaságosabb, továbbá a közlekedés zöldítése segíti a klímavédelmi célok elérését is.

Aktuális

Készíts videót a sulidról, nyerj 100 ezret!

A Magyar Nyelvőr Alapítvány retorikai pályázatot hirdet középiskolások részére. A...

Vonattal a csíksomlyói búcsúra: mutatjuk a megállókat!

A csaknem fél kilométer hosszú, a Kárpáteurópa Utazási Iroda...

Feszegesse a határait a Spirit Hotelben

Ötvözze a páratlan wellness-élményeket lendületes edzésekkel és feszegesse határait!...

Autó Caro: 25 éve a csúcson a koreai autók javításában

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek...