FŐKERT: Csak az életveszélyes fákat vágták ki Budafok-Tétényben

Megosztás

A 2021. április 25. napján megjelent Történelmi fasor kivágásába kezd a FŐKERT Budafokon című cikkünk kapcsán a Főkert képviseletében levelet kaptunk, amelyben a következők közlésére kérték a szerkesztőséget:

A FŐKERT tájékoztatása szerint a beavatkozásra azért volt szükség, mert a fák leromlott állapota miatt balesetveszélyesek voltak, élettartamuk jelentősen nem lett volna meghosszabbítható, ugyanakkor folyamatos kockázatot jelentettek volna a környezetükre. A koronavírus – járvány 2021. évi tavaszi harmadik hullámával összefüggésben az Önkormányzat engedélye alapján a Péter Pál utcai fák kivágását a FŐKERT csak 2021. év áprilisára tudta ütemezni, amely alap esetben az élővilág védelme miatt minden év április 01. napjától augusztus hó 31. napjáig tilos lenne. Balesetveszély fennállta esetén azonban a fák kivágása ezen április időszakban sem tiltott, így a FŐKERT jogszabályi előírást nem sértett.

Tervezzük, hogy mindezek és hasonló témák kapcsán interjút készítünk a FŐKERT illetékesével, hogy az esetleges félreértések a későbbiekben elkerülhetők legyenek.

Aktuális

Budapest legnagyobb napelemparkja működik a Westend tetején

A Westend bevásárlóközpont tetején működik Budapest legnagyobb, háztetőre telepített...

Fák és zöldfelületek veszik át a parkoló helyét Budapest belvárosában

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett Budapest egyik legnagyobb belvárosi fejlesztése:...

Új adatokkal és funkciókkal bővült a HungaroMet KLIMADAT alkalmazása

Megújította a KLIMADAT alkalmazást a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató...