Fennállásának rekordtermelését érte el 2021-ben a Budapesti Közművek egyik kiemelt távhőtermelő létesítménye, a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű

Megosztás

40 éves fennállásának eddigi legnagyobb volumenű távhőtermelését, közel egymillió gigajoule (GJ) hőenergia előállítását érte el a tavalyi évben a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Fővárosi Hulladékhasznosító Mű. Az 1982-ben üzembe helyezett, időközben teljes rekonstrukción átesett mű Budapest, és egyúttal Magyarország egyetlen, kommunális hulladékot termikusan hasznosító létesítménye. Az erőmű működése 2021-ben 28 millió m3 földgáz felhasználását takarította meg Magyarország számára.

Az Európai Unió, így hazánk klímavédelmi céljainak teljesítésében is fontos szerep hárul a távhőszolgáltatói szektorra, a 2020. végén elfogadott Nemzeti Energiastratégiában is kiemelten szerepel a Zöld Távhő Program. A megfogalmazott célkitűzés alapján a földgáz részarányát a távhőtermelésben 2030-ra a jelenlegi, országosan 70% feletti szintről 50%-ra kell csökkenteni. A most elért rekordnagyságú hulladékalapú távhőtermelés ehhez a célhoz visz közelebb.

A közel egymillió (975,649) GJ hőenergia megtermelése – a fővárosi földgáz alapú távhőtermelő létesítményeknél – éves szinten mintegy 60 000 tonna CO2 kibocsátás-csökkenést eredményezett, és további mintegy 100 tonna egyéb légszennyezés kibocsátásának elmaradását jelenti. A Fővárosi Hulladékhasznosító Műben 2021-ben megtermelt rekordmennyiségű hőenergia 28 000 átlagos budapesti háztartás éves távhőigényét biztosította környezetbarát, fenntartható módon. A rekord mértékű hőtermelés az optimalizált üzemeltetési és karbantartási protokollnak köszönhető, a működés hatékonyságát továbbá nagymértékben elősegítette a Budapesti Közművek integrált üzletágainak (távhőszolgáltatás, hulladékgazdálkodás) szoros együttműködése.

Az erőműben alkalmazott ötlépcsős füstgáz-tisztítási eljárás eredményeként a létesítmény működése megfelel a legszigorúbb hazai és uniós környezetvédelmi normáknak.

Aktuális

Természet és város harmóniában – Székesfehérváron jártunk

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró ezúttal...

A Polo Pub a Sziget vendégeit is várja

A Sziget Fesztivál nyüzsgése után, vagy akár egy pesti...

A magyar jazz nagyágyúi idén is ott lesznek az Alba Regia Feszten

Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában,...

Ismét háromnapos ingyenes jazzfesztivált rendeznek Székesfehérváron

Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában,...