Budapesten is támadnak a varjak!

Megosztás

Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.

A varjú szülők ebben az időszakban a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes, talajra kerülő fiókáikat védelmezik – írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Ennél a rövid ideig tartó, természetes és kiszámítható viselkedésnél jóval ijesztőbb és veszélyesebb eseteket okozhatnak a lakosság által otthon, illegálisan felnevelt, majd elengedett vagy elszabaduló varjúfélék, elsősorban szintén a vetési varjak fiókái.

Európában alig él olyan madár, amely támadásával közvetlen sérülést okozhat, így a varjútámadás is inkább csak közvetve okozhat balesetet. Ilyen, amikor a megijedő ember például leesik a fáról, vagy lelép az úttestről egy felé közeledő ellenséges madár miatt. Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint a támadó kutyáknál: nem szabad elfutni, hanem szembe kell fordulni az állattal, és kitárt karokkal érzékeltetni a méretbeli különbséget, valamint érdemes hangosan rá is kiáltani. Rámenősebb madarak esetén védekezésre lehet használni kézben lévő könnyű táskát vagy szatyrot, kabátot.

Segíthet másokon, ha a rossz helyre, például középület bejárata elé, vagy a járda mellé tévedt varjúfiókákat a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre visszük, hiszen a kicsinyeiket védő szülők ilyenkor akár egy teljes útrészt is megközelíthetetlenné tehetnek. Ha bárki a fiókáknak segít, fel kell rá készülnie, hogy az izgatott szülők biztosan követni fogják, azonban az addig megközelíthetetlen épület és járda újra használhatóvá válik.

Magyarországon leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól érdemes tartani, mert ha csónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelíti valaki a családot, a felnőtt madarak a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmas támadást tudnak mérni az emberre. Ez a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára komoly kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat vagy a fészküket mindenképp érdemes elkerülni.

Aktuális

Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek...

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse...

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát...

A Magyar Királyság ezeréves határát járja be a zarándokvonat

Idén 17. alkalommal indul útnak május 17-én a csaknem...