Befejeződtek a munkálatok Szigetszentmiklósnál

Megosztás

2020. decemberében példátlan környezetkárosítás történt

Szigetszentmiklóson: ismeretlenek hatalmas mennyiségű olajszerű anyagot

engedtek a Ráckevei-(Soroksári-)Duna-ágba vezető csatornába. A vízügy

szakemberei – társszervekkel és civilekkel karöltve – hónapokon át

megfeszített tempóban dolgoztak a természeti környezet megmentésén és a

lehetséges helyreállításon. A munkálatok befejeződtek, most már az

anyatermészeten a sor…

Egyaránt támadás érte nemcsak a természetet, de az embereket is – közölte Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, amikor közel 20ezer liter fáradt /szennyezett olajat öntöttek a Dunába.

A legsürgősebb feladatuk az volt, hogy lokalizálják szennyezést és ne engedjék tovább az olajat, ezért volt szerencsés a korai felismerés. A főigazgató elmondta, ha ez a szennyezés éjjel történik, úgy a „pár száz millió forintos kár” több milliárd forintra rúgott volna.

Több vízügyi igazgatóság munkájának összeszervezésével merülő falakat állítottak fel. Így tudták megakadályozni, hogy az olaj bekerüljön a főágba. Amint a szennyezett részt körbezárták, megkezdték az olaj begyűjtését, elszállítását.

A szennyezett terület közel kétezer négyzetméter volt, mely megtisztításánál közel 70 vízügyi szakember dolgozott hónapokon át. A Főigazgató úr kiemelte a lakosság önzetlen támogatását, példátlan összefogását.

A tisztítás sürgőssége azért sem tűrt halasztást, mert még a vegetációs időszak beállta előtt szerették volna helyreállítani a területet. Az iszap veszélyes hulladékká vált, ezért sürgős volt annak elszállítása, a helyére mederanyagot telepítettek.

Elengedhetetlen volt, hogy március végéig befejezzék a terület helyreállítását, mert egy évnyi várakozás olyan károkat torlasztana fel, hogy a területre jellemző élővilág teljesen eltűnne. Helyükre invazív fajok, illetve a környékre nem jellemző élőlények jelennének meg.

A feladatot az is nehezítette, hogy a visszatermelt anyag visszacsúszhat a mederbe, ezért megfelelő bordákat alakítottak ki. A bordák felületén élőhelyeket alakítottak ki, többek között száraz fatörzseket hoztak, hogy a teknősök napozhassanak, valamint a nádat ültettek, az élővilág visszanyeréséért.

A végleges helyreállítási költség előreláthatóan 370 millió forint nagyságrendre készülnek. Ezzel a beavatkozási időszak lezárult, pusztán figyelni, óvni és segíteni kell a területet, hogy természetes folyamatok újra elindulhassanak. 

Aktuális

Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek...

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse...

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát...

A Magyar Királyság ezeréves határát járja be a zarándokvonat

Idén 17. alkalommal indul útnak május 17-én a csaknem...