A Hűvösvölgyi Nagyrét ismét várja a mozgás szerelmeseit

Megosztás

Tematikus játszótérrel, szabadtéri fitneszparkkal is gazdagodott az elegyes tölgyerdővel övezett, három hektáros kirándulóhely, a most felújított Hűvösvölgyi Nagyrét. A Magyar Természetjáró Szövetség és a Pilisi Parkerdő konzorciumban végrehajtott, 30 millió forint értékű zöldterületi fejlesztése nem csak a hétvégi kirándulóknak vonzó, XXI. századi erdei pihenőhely, hanem a hétköznapokon is elsőrangú helyszín a mozgás és az egészséges életmód szerelmeseinek.

A Budai-hegység jellegzetes magaslatai, a Fazekas-hegy, Fekete-fej, valamint a Hárs-hegy ölelésében fekvő Hűvösvölgyi Nagyrét Budapest legkedveltebb kiránduló és rekreációs helyszínei közé tartozik. Nagy előnye, hogy közösségi közlekedéssel is könnyen elérhető, emiatt hosszú évtizedek óta vonzó célpont a fővárosiak számára.

A mára már elbontott, egykori mutatványosbódékkal szegélyezett terület megújításának középpontjában a mozgás és a természet áll. A 2019-ben megépült kézilabdapálya a megújulás első lépése volt, amelyet továbbiak követtek.

A tematikus játszótér nem csak a felhőtlen kikapcsolódást, hanem a játszva tanulást is szolgálja: elemei környezetükbe harmonikusan illeszkedő, szobrászművészek által készített művészi alkotások, formájukkal és anyagukkal erdeink őshonos állat- és növényvilágát idézve.

A gyalogút mentén megépített szabadtéri fitneszpark éppen egy tucat sporteszközzel várja az erőnlétüket fejleszteni, vagy éppen kihívásokra vágyókat, akiknek a has- és hátpad mellett többek között fekvenyomó pad, kombinált bordásfal, szörföző, párhuzamos korlát, evezőgép és dupla fekvőtámasz-állvány is rendelkezésükre áll.

A szigetes elrendezés pedig nem csak a biztonságos környezetet, hanem azt is biztosítja, hogy mindenki megőrizhesse privát szféráját, nyugodtan élvezhesse a mozgást és az erdő semmivel sem összehasonlítható hangulatát.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében VEKOP-4.1.1-15-2017-00007 kódszámmal, a VEKOP operatív program finanszírozásában, a Magyar Természetjáró Szövetség és a Pilis Parkerdő Zrt. konzorciumában valósult meg, 30 millió forint értékben.

Aktuális

Két magyar hotel is elnyerte az Alvásbarát Hotel díjat

A nemzetközi Sleepfriendly/Alvásbarát Hotel Program 2012 óta minősíti és...

A Kárpáteurópa zarándokvonatai idén is elviszik az utasokat a csíksomlyói búcsúra

Újra útnak indul a Kárpáteurópa Utazási Iroda által szervezett...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Határokon átívelő élmények – Megjelent a Kárpáteurópa 2026-os körutas katalógusa

Megjelent a Kárpáteurópa Utazási Iroda 2026-os körutas katalógusa, amely nem csupán...