Székelyföldi Körverseny, anyaországi rajttal

Megosztás

Idén először lépi át az országhatárt a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny: 2022-ben már Magyarországon is tekernek az elszánt bringások az augusztus 9-én kezdődő viadalon. A sorban a 16. kerékpáros őrület első szakasza most Debrecenben rajtol.

Az idei Székelyföldi Körverseny nagy újdonsága a debreceni etap lesz, ahol a versenyzők egy 91,7 km hosszúságú szakaszon tekernek. A rajtceremónia kedden fél 10-kor kezdődik a Nagyerdei Stadion melletti parkban, a rajtpisztoly 10 órakor dördül el. A városban hét kör és három sprint várja a legkeményebb bringásokat és bicajaikat, így a sportolók, ha lesz erejük hozzá, felfedezhetik a környék látványosságait.

A kezdeti, regionális székely bringás küzdelem mára nemzetközi szintű körversennyé nőtte ki magát. A húsz nevezett csapat között vannak német, olasz, román, osztrák, holland, lengyel, szerb, bolgár és magyar hatosok is, összesen 120 bringás és megannyi csapattag veszi majd a nyakába kilométereket – öt szakaszon egészen pontosan 684 km-et tesznek meg.

A szervezők Debrecenben is ritka izgalmas versenyre számítanak, hiszen az új, magyarországi szakasz minden kerékpárosnak ismeretlen terep lesz. A cívisváros után a körverseny visszatér a „klasszikus” színteréhez, Székelyföldre. Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Hargitafürdő és Székelyudvarhely hegyei és völgyei egyaránt emberpróbáló szakaszokkal várják majd a nevezőket.

A mezőny debreceni „látogatása” mellett másik mérföldkő, hogy most először élő televíziós közvetítést is láthatnak róla a nézők az M4Sport jóvoltából augusztus 9-én kedden délelőtt 10.00 órától.

Aktuális

Természet és város harmóniában – Székesfehérváron jártunk

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró ezúttal...

A Polo Pub a Sziget vendégeit is várja

A Sziget Fesztivál nyüzsgése után, vagy akár egy pesti...

A magyar jazz nagyágyúi idén is ott lesznek az Alba Regia Feszten

Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában,...

Ismét háromnapos ingyenes jazzfesztivált rendeznek Székesfehérváron

Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában,...