Bányató visszatöltéssel a fenntarthatóságért és szokatlan madárvédelem.

Megosztás

A kavicsbányák sokoldalúsága

A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás kiemelt jelentőséggel bír a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) mindennapjaiban. A DDC most két újabb, Magyarországon egyedi rekultivációs és természetvédelmi projektbe fogott Pest megyében, kavicsbányái területén; egy már használaton kívüli bányatavat alakítanak át több ütemben mezőgazdasági művelésre alkalmas területté, illetve speciális úszó szigeteket létesítettek védett vízi madarak számára.

Egy kavicsbánya új élete

A DDC 2021-ben kezdte meg a Dunaharaszti mellett található egykori kavicsbánya rekultivációját. A projekt első ütemében a tó egy részét a hatóságok által előírtaknak megfelelően visszatöltötte, és egy helyi gazdával kötött együttműködés eredményeként megművelték. Idén tavasszal – kísérleti jelleggel – kukoricával vetették be. 

Az őszi betakarítást számos munkafolyamat előzte meg; mélyszántás és talajmegmunkálás történt, amelyet vetés követett. Az idei aszály ellenére közel 2 tonna kukoricát sikerült betakarítani a területről. A betakarítást követően természetes módon szárították a kukoricamagokat, amelyeket a gazda a saját szarvasmarhaállománya számára termesztett.

Az ócsai úszósziget

A vállalat Boldog Anitával, az AB Concrete Design alapítójával, Koltai Tamás biológussal, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival együttműködve egy másik, még működő kavicsbányája (Ócsa) területén úszószigeteket is kialakított, hogy a bányató területén élő, védett vízi madarak számára nyugodt életteret és fészkelési lehetőséget biztosítsanak.

A projekt keretében három úszószigetet helyeztek ki a bányatóra, melyeket 3 kisebb részre bontottak és egyenként a tó aljához rögzítettek. A speciális kialakítás lehetővé teszi a víz beáramlását, így a szigetekre telepített növények gyökérzete folyamatosan víz alatt lesz, ezzel imitálva a természetes közegüket. A repülni még nem tudó fiókák számára pedig a szigetek kavicsos részéről kisebb “lejárók” vezetnek a vízbe.

A projektek bemutató kisfilmjei a DDC YouTube csatornáján megtekinthetőek.

Aktuális

​Spirit Sweet Dream – A Spirit Hotel alvásprogramja a leginnovatívabb Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a...

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...