Rajzpályázat!!!

Megosztás

“Erdők mélyén, házak udvarán”

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány gyermek- és ifjúsági rajzpályázatot hirdet az állat- és környezetvédelem témakörében.-olvashatjuk hivatalos oldalukon.

Az Erdők mélyén, házak udvarán elnevezésű pályázatra 4 különböző korosztályos kategóriában 5 és 18 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. Rajzaiknak a Kárpát-medencében természetes körülmények között vagy a ház körül élő állatokkal, növényekkel, a természettel, vagy állatvédelemmel és környezetvédelemmel kell kapcsolatban lenniük.

“Alapítványunk vallja: minden hazáját szerető ember számára alapvetőnek kell lennie, hogy nemcsak történelmi és kulturális örökségünket kell megvédenünk és továbbörökítenünk, hanem a minket körülvevő természeti környezetet is. Ez az alapgondolat vezérelt minket a kezdeményezésünk kitalálásakor. Bízunk benne, hogy pályázatunk segítség lesz abban, hogy már a legfiatalabbak is elinduljanak azon az úton, amely által értékelni és védeni fogják a minket körülvevő élővilágot.”

Versenyt határon belül és határon túl élő gyerekeknek és fiataloknak egyaránt meghirdették, ezzel is mutatva, hogy a határok nem gátolhatják a nemzetünk közös jövőjével kapcsolatos ügyeket.

A rajzpályázat szakmai és a közönségdíjas díjazottjai is értékes nyereményekben részesülnek.

További információ: https://fiatalokanemzetert.hu/rajzpalyazat

Aktuális

Dönteniük kell a végzős középiskolásoknak

Az Educatio felsőoktatási szakkiállítás három napon keresztül 150 kiállítóval...

​Átadták a 2025-ös Magyar Nyelvőr Díjakat

A Magyar Nyelvőr Alapítvány minden évben átadja a Magyar...

​Új lendület a legkisebbeknek: támogatás járhat a KTH START hitelek mellé

Rendkívüli és egyszeri lehetőségként a kormány vissza nem térítendő...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Jászberényi Melinda és Molnár Judit is Kőrösi-díjas

Ünnepélyes keretek között adták át a Kőrösi Csoma Sándor-díjakat,...