Mutatjuk, meddig lehet jelentkezni az egyetemekre!

Megosztás

Augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni pótfelvételi eljárásban egyetemi szakokra mindazoknak, akiket nem vettek fel, vagy nem jelentkeztek korábban.

A Kodolányi János egyetem kommunikáció mesterszakot is indít a pótfelvételi eljárásban. A diákok a mesterséges intelligencia alkalmazásával, a médiavállalkozások jogi hátterével is megismerkedhetnek, ismert, neves tanárok segítségével, de akár turisztikai kommunikációval is foglalkozhatnak – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai és kommunikációs szakember, dékán. Az egyetemek több mint 400 képzéshez kapcsolódva hirdettek meg lehetőségeket, bőven van tehát miből válogatni.

A pótfelvételi ponthatárainak megállapítására várhatóan 2024. augusztus 29-én kerül sor, ekkor dől el, ki kerül be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.

Aktuális

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Jászberényi Melinda és Molnár Judit is Kőrösi-díjas

Ünnepélyes keretek között adták át a Kőrösi Csoma Sándor-díjakat,...

​Csaknem 80 díjjal ismerték el a Virágos Magyarország verseny idei nyerteseit

Élhető falvak és városok környezetszépítési megoldásai mutatnak példát országszerte. A...

ELTE Legendák: itt a második kötet!

​Az Eötvös Kiadó bemutatta második szépirodalmi kötetét: az antológiában...