Tudja mi a Zöld Otthon Program energetikai besorolása?

Megosztás

A magyar lakosság környezettudatosságának erősödését jelzi, hogy legújabb kutatásunk szerint, a válaszadók több, mint 70 százalékát érdekelné egy kedvező kamatozású kölcsön, amelyet energiahatékony új ingatlanra lehet felhasználni. Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy pontosan mit jelent a BB energetikai besorolás, amely az egyik feltétele annak, hogy részt vehessenek a jegybank kezdeményezésére, idén ősszel indított Zöld Otthon Programban.

Bár az NHP Zöld Otthon Program indulása óta alig egy hónap telt el, az OTP Bank első tapasztalatai szerint komoly az érdeklődés a jelenleg a programban elérhető lakáshitel termékek iránt. Ráadásul azok az ügyfelek, akik már eljutottak az igénylésig, pontosan tisztában vannak a feltételekkel, erre utal az is, hogy jelentős részük igyekszik maximálisan kihasználni a kedvezmények összekapcsolásában rejlő lehetőségeket. Ezt támasztja alá az OTP Bank számára készült, a lakosság körében végzett legfrissebb kutatás, amiből kiderült, hogy a közeljövőben új otthont vásárlók és építők többsége (87%) hitelt szeretne felvenni lakáscéljai megvalósításához. Jelentős részük (71%) érdeklődik egy olyan kedvező kamatozású zöld lakáshitel iránt is, amelyből kifejezetten energiahatékony új lakást lehet vásárolni vagy építeni.

A környezettudatos lakáshitelezés ösztönzése érdekében a Magyar Nemzeti Bank a Növekedési Hitelprogram részeként indította el a Zöld Otthon Programot 200 milliárd forintos keretösszeggel. Az igénylés fontos feltétele, hogy az új ingatlan legalább BB energetikai besorolású legyen, ami azt jelenti, hogy az ingatlan energiafogyasztásának 25 százalékát megújuló forrásból kell biztosítani. Ezen kívül az ingatlan primer energiaigénye a nullához kell, hogy közelítsen (legfeljebb 90 kWh/m²/év). Az OTP Bank megbízásából készült kutatás eredménye azt mutatja, hogy a válaszadók körében nagy a bizonytalanság, közel kétharmaduk nem tudja, hogy mit takar a BB energetikai besorolás. Ennek kicsit ellentmondanak az OTP Bank saját tapasztalatai.

„Az első tapasztalatok alapján úgy látjuk, hogy a Zöld Otthon Programra jelentkező ügyfelek felkészülten várták a konstrukció indulását. Nem csak az új ingatlanok energetikai besorolásával, hanem azzal is tisztában voltak, hogy azok, akik igénybe veszik a CSOK-ot és megfelelnek a hitelbírálati követelményeknek, támogatott, kamatmentes zöld CSOK-hitelt is felvehetnek. Ennek összege két gyermek után 10, három után 15 millió forint. Az igénylések kétharmadánál az ügyfelek élnek a kedvezmények összekapcsolásának lehetőségével” – mondta Kormos Zoltán, az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős vezetője.

Milyen a zöld otthon?

A megkérdezettek többsége (63%) szerint az ilyen lakásoknál a fenntarthatóság szempontjait figyelembe kell venni az építkezéshez használt alapanyagok esetében, illetve a lakás üzemeltetésekor a megújuló energiát kell előnyben részesíteni. A zöld otthonra voksolóknál legfontosabb az energiatakarékosság, bár a fiatalok, és az ilyen típusú ingatlanokat túl drágának tartók körében ez nem szerepel a kiemelt elvárások között. Esetükben az anyagi szempontok, vagyis a lakás ára a meghatározó. Az viszont kifejezetten biztató a jövő szempontjából, hogy a válaszadók mindössze 3 százaléka tartja valamiféle divatnak, hóbortnak a zöld otthont, kétharmaduk a tudatos környezetvédelemmel társítja a fogalmat, 100-ból 27-en pedig értéknövelő beruházásként tekintenek rá.

Aktuális

Így költünk, ha érkezik a baba

Ha bővül a család, a megfelelő otthon biztosítása a...

A fenntartható jövő megvalósításához nélkülözhetetlen a gazdaság zöldítése

Hiszünk abban, hogy a jövő a közép-európai együttműködésben rejlik,...

Bányató visszatöltéssel a fenntarthatóságért és szokatlan madárvédelem.

A kavicsbányák sokoldalúsága A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás kiemelt...

Már 34 áruházban fogadja a SPAR a használt sütőolajat

A háztartási használatot követően több tonna étkezési olajat és...