Még egy jogász is lehet „Kencés”

Megosztás

„Egri lánykaként” ma már sok borásszá lett ismerősömtől érkezik vissza hozzám, hogy gyerekkorában hogy utált a szőlőbe járni. Emlékszem, ahogyan akkor panaszkodnak, hogy miközben én lepkét kergettem a tesóimmal hétvégén, vagy fürödtünk a Tarnában, ő mehetett a szőlőbe metszeni, kapálni és szentül megfogadta, ha bizony felnő, úgy eldobja a kapát, hogy le sem esik, és soha többé nem megy szőlővessző, de bor közelébe sem. Érdekes módon sok szülő is arra buzdított, hogy a gyerek tanuljon tovább, és csináljon mást. Legyen szakmája, és jogász, pedagógus, vagy egyéb „értelmiségi” szakmához nyúlt, mint becsületes kenyérkereset. Ma mégis együtt isszuk a maga által előállított bikavért.

Ezért gondolom, hogy mégis adhatott valamit az a gyerekkor, az a lét, ahogyan magadba szívod a hegyi levegőt. Hiszen ma már a téli metszésre is úgy emlékszünk, milyen jó volt a társaság, és hálával gondolunk vissza az immunrendszer erősítésre, pedig akkor nagyon utáltam, mikor ráfagyott a kezem a metszőollóra, vagy mikor a tűző napon kapáltunk, és az is felejthetetlen élményeim közé tartozik, ahogyan szüretkor folyik az eső a nyakamba, jó esetben csak a vesszőről és a levelekről. Néha feldereng, a jó pár szőlőt dézsmáló darázscsípése is. Aztán jön egy nap, mikor emlékeink visszapillantó tükréből visszatekintünk, rájövünk, hogy ez milyen szép is volt, és nem értem mit keresek ebben a székben jogászként. Érzem, hogy hiányzik az illat és továbbgondoljuk. Keresni kezdjük egykori önmagunkat, a bennünk rejlő gyermeket, aki még szeretne valami újat, valami érdekeset alkotni, mert az mindig jó.

Azonban nemcsak borász ismerőseimmel fordul elő ilyesmi. A minap egy kedves ismerősömmel reggeliztem, aki szintén hasonló feelingről számolt be nekem. Ahogy közeledtem nemrégiben avatott boltja felé, messziről megláttam és sajnáltam, hogy nem volt nálam a gépem, mert óriási mosollyal nézett hátra a kakaós csigát majszoló kisgyerekre, de azért később jutott nekem is e széles mosolyból.

Szóval, miközben közeledtem a szalonhoz, az ArtNatura természetes színei messziről virítottak, és három üzlettel arrébb már éreztem, hogy jó úton járhatok. A természetes szappanok adta bódulat, – elnyomva a frissensült kakaós csiga illatát, amit a szomszéd pékségben épp kivettek a sütőből, – vezetett egészen Éva üzletének emeletéig.

Katona Éva, mint írtam, széles mosolyú irtó vagány, rövid hajú, szemüveges tele-tetkós, vékony hölgy, aki hasonlóképp élhette meg a borászok által jól lefestett érzéskört.

Éva édesanyja kozmetikusként dolgozott gyerekkorában, így Ő az anyatejjel szívta magába az illatokat, kencéket, és órákon át leshette el, hogyan készül egy pakolás, szebbnél-szebb hölgyek fordulnak meg édesanyja szalonjában. A történet hűségéért, a kozmetikus édesanya szakmáját ugyan kitanulta, de Ő maga jogásszá lett.

A természet/természetesség szeretete, a krémek varázsa azonban nem tudott megszűnni, és egy életen át hozta magával. Az állatok iránti elköteleződés is gyermekkorára nyúlik vissza, amely az évek során csak egyre erősödött és meghatározó részévé vált életének, éppen ezért valamennyi ArtNatura termék vegán, azaz állati összetevőktől mentes, hiszen Éva mindennapjaiban is majdnem teljesen vegán életmódot folytat.  .

Éva széles mosolya körülbelül 10 méter széles aurát biztosít számára. Lehet, hogy ki kellene próbálnom ezt? – Muszáj egy pillanatra ilyenkor elgondolkodni, aztán eszembe jut a finom marha pöri…

De mi ez az isteni illatfelhő, ami mégis ide vonzza a népet, amitől mégis mind iderepülünk, mint maci a mézre?

Engem például kolléganőm javaslata, „Ha természetes feltöltődésre vágyunk, ugorjunk be az ArtNatura boszikonyhába, és nézzünk szét!”- késztetett az utazásra.

Reggeli közben kalauzolt Katona Éva, az ArtNatura termékcsalád megálmodója. Bár ez így nem teljesen igaz, hiszen a brand felépítésben segítséget kap. A termékek megjelenésében férje keze munkáját látjuk viszont. Az ArtNatura kis családi vállalkozásként működik, de a termékek megalkotója maga a „Menő Csaj”, aki a jogász munkája mellett – amelyet az ArtNaturaval párhuzamosan a mai napig gyakorol – visszatért a krémek világába és rengeteg, éjszakába és hétvégékbe nyúló tanulással ”kencéssé” képezve magát új kozmetikumcsaládot fejlesztett ki, az ArtNatura termékcsaládot.

 Az otthonról hozott kozmetikus lét arra jó volt, hogy megismerhesse a bőrtípusokat, a női bőrproblémákat, így termékeivel a bőrkívánságaira keresi a válaszokat. Életében mindennapos a folyamatos fejlődés, a tanulás, hiszen napról-napra új termékekkel lepi meg magát és vásárlóit, ettől vált hitelessé a „Kencés”.

Éva tudatosságának alapköve, a „Tisztán, természetes” szabály, amely szerint egyetlen olyan összetevője sincs a műhelyben, amely nem a természetből származik.

Második fontos alapszabály, a fenntarthatóság, ezért a termékek például pálmaolaj nélkül készülnek.

Nem fontossági sorrendben, de szintén fontos, hogy állatkísérletek nélkül tesztelik termékeiket. A termékek csomagolásait tekintve is törekszenek a fenntarthatóságra, például a dezodorok tubusai újrahasznosított papírból készülnek, a tonikok pedig cukornádból készült műanyagból állítják elő, és nemcsak otthon, hanem a műhelyben is szelektíven gyűjtik a hulladékot.

Vegán életvitele az állatok és bolygónk védelmére irányul.

Vagyis a recept: Végy egy nagy vödör természetes anyagot, tedd bele az elképzelésed, a barátaid, később vásárlóid kívánságait, hagyd ki az állatokat, töltsd újrahasznosított csomagolásba, és ne feledd a szelektív hulladékkezelést! Mindez nem fog menni elkötelezettség és szeretet nélkül. Ne félj segítséget kérni, ha elakadtál! Ismeret nélkül viszont ne nyúlj hozzá!

Mit is találhatunk az ArtNatura termékcsaládjában? A szappan volt az alap, mint elsődleges természetes tisztasági forrás, de Éva nem érte be ennyivel. A folyamatos képzéseknek köszönhetően válaszokat ad bőrproblémákra, de örömmel segít kiválasztani a meglepit is karira a nagyinak.

 Arckrémeket állít elő, mely már illatában is megbabonáz, feltéve, ha nem ragaszkodunk az illatmentes változathoz.

Az ArtNatura hónaljdeó titkos összetevője a szódabikarbóna, szén és magnézium részarányában rejlik, persze készül már a szódabikarbóna mentes változat is.

A palettát szélesíti a szájfény, természetesen csak natúr összetevőkből. Személyes kedvencem a citrom ízű banán. Ja, nem! De ki hallott már citrusos szájfényről, ami ráadásul rózsaszínű és még szép is?!

A palettában megtalálható az ajakbalzsam, szemkörnyéki krém, de van itt habkrém és testvaj, CC krém, testpermet, szilárd sampon hab, és természetesen nem hiányozhat a babák és az érzékeny bőrű sensitiv felnőttek részére készült testápoló sem.

Ha betévedünk, feltétlenül kérjünk tanácsot a nekünk szóló receptről. Ne feledjük, hogy férfiak és hölgyek különböző problémáira lelhetünk természetes megoldást.

A tinikről sem feledkezett meg a tulajdonos. Számukra is akad itt finom fejlesztésű tini-tonik, ahogyan a férfiak részére tervezett after shave is szélesíti a termékkört.

Sosincs egyszerű feladata a feltalálóknak, hiszen minden egyes termékét saját „gyermekeként” kezeli, de mindig van, amit éppen aznap jobban szeretünk. Évának is megvannak a napi szerelmei, ma éppen az arckrémei voltak.

Büszkeséggel tölti el, hogy termékei mind jövőbe tekintő és hűséges tud maradni környezetvédelmi szabályainak, melyeket nem csupán a termékei előállításánál használ, de az élete minden területére igaz. A valós boldogság mindig abból ered, ha látjuk, hogy amit készítünk az jó.

 Évának és párjának és segítségeinek sok terve van még, például most jött ki a krémdezodor, valamint a megújuló honlapjukkal együtt babaápolási termékekkel is bővítik az ArtNatura palettáját.

Aktuális

Így költünk, ha érkezik a baba

Ha bővül a család, a megfelelő otthon biztosítása a...

A fenntartható jövő megvalósításához nélkülözhetetlen a gazdaság zöldítése

Hiszünk abban, hogy a jövő a közép-európai együttműködésben rejlik,...

Bányató visszatöltéssel a fenntarthatóságért és szokatlan madárvédelem.

A kavicsbányák sokoldalúsága A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás kiemelt...

Már 34 áruházban fogadja a SPAR a használt sütőolajat

A háztartási használatot követően több tonna étkezési olajat és...