Magasabb támogatást kapnak az ökológiai gazdálkodók

Megosztás

A 2018-ban meghirdetett ökológiai gazdálkodással kapcsolatos pályázatai felhívás esetében átlagosan 74%-kal megemelkedik a támogatási összegek mértéke a programban részt vevő több mint 2000 gazdálkodó számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez jut a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar, a vidéki térségek gazdasága és közösségei pedig tovább erősödhetnek. Ennek érdekében Magyarország Kormánya 80%-os nemzeti kiegészítő forrást biztosít a Vidékfejlesztési Programhoz. Így már az átmeneti időszakban lehetőség nyílik új pályázatok meghirdetésére, egyes nyitott felhívások keretösszegének emelésére, illetve a korábbi támogatások aktualizálására – tette hozzá Nagy István.

Kifejtette, az Agrárminisztérium minden lehetséges módon segíteni kívánja az ökológiai gazdálkodás hazai előremozdítását. A Vidékfejlesztési Program keretében 2018-ban elindított, öt éves ökológiai gazdálkodást segítő program mellett ezért a biogazdálkodásra átállást, annak fenntartását érdemben ösztönző újabb pályázatot szeptemberben írták ki. Ennek a programnak a támogatási összegeit összhangba hozzuk az új felhívással, hiszen minden biogazdálkodó tevékenysége azonosan értékes. A támogatási összegek mértékét átlagosan 74%-kal emeli meg az agrártárca, ehhez igazítva pedig 42 milliárd forintra növekszik a 2018-as program finanszírozása – hangsúlyozta a Nagy István.

A miniszter kitért arra is, hogy a felhívásban több mint 2.000 gazdálkodó, hozzávetőlegesen 100 ezer hektár támogatott területtel vesz részt. A megemelt összegek a 2022. évtől lesznek igényelhetők a gazdálkodók számára. A 2018-ban megjelent és a közelmúltban meghirdetett két felhíváson keresztül együttesen 82 milliárd forint támogatást szán az Agrárminisztérium a hazai ökológiai gazdálkodás fenntartására és előremozdítására – emelte ki a tárcavezető.

Aktuális

​Spirit Sweet Dream – A Spirit Hotel alvásprogramja a leginnovatívabb Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a...

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...