Június közepéig számíthatunk a településeken embereket ijesztgető varjú esetekre

Megosztás

Lakott területen elsősorban a varjúfélék, különösen a dolmányos varjak április végétől induló, és akár június közepéig tartó fiókareptetésekor számíthatunk egyesek számára félelmet keltő madártámadásokra – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A szülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes fiókáikat védelmezik. Hiperérzékeny párnál a viselkedést már az is kiválthatja, ha az ember néhány tíz méterre megközelíti az egyébként nem is látható fióka rejtekhelyét.

Európában alig él olyan madár, mely támadásával közvetlen sérülést okozhat. Gondot inkább a járulékos balesetveszély jelent, amikor a megijedő ember leesik a fáról, elbotlik, esetleg kiszalad az úttestre.

Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint a nekünk rontó kutyáknál: ne fussunk el, forduljunk szembe az állattal, karunkat széttárva mutassuk magunkat sokkal nagyobbnak és félelmetesebbnek, és kiabáljunk rá az állatra. Rámenősebb madarak esetén nyugodtan használjuk védekezésre a kezünk ügyében lévő szatyrot, kézitáskát, könnyű hátizsákot, kabátot, esernyőt, kalapot, és így hátráljunk el.

Ha elég bátrak vagyunk, sokat segíthetünk a kevésbé hősies embertársainkon azzal, ha a rossz helyre tévedt (pl. középület bejáratánál vagy a járda mellett a földön üldögélő) varjúfiókát a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre visszük. Ilyenkor az izgatott szülők minket követnek (erre legyünk felkészülve), az addig “megközelíthetetlen” épület és járda pedig ismét használhatóvá válik.

Magyarországon leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól kell tartanunk, mert ha csónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelítjük a családot, az öregek a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmasan ütve támadhatnak. Ez a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára komoly kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat (vagy a fészküket) kerüljük el.

Részletek, további érdekességek: https://www.mme.hu/embereket_tamado_madarak

Aktuális

Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek...

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse...

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát...

A Magyar Királyság ezeréves határát járja be a zarándokvonat

Idén 17. alkalommal indul útnak május 17-én a csaknem...