Inni kell!

Megosztás

Ha azt nézzük, hogy alig három hete még fűtöttünk, döbbenetesnek tűnhet, hogy kimaradt a tavasz, és júliust idéző közel 40 fokos hőségriadóban próbálunk nem megpusztulni.

Rendkívül fontos, hogy elegendő vizet igyunk, de már környezetvédelmi okokból az is fontos, hogy a szükséges vízmennyiség ne PET-palackos csomagolásból származzon.

De hol lelhetünk a pesti utcákon ivókutakat, megmutatjuk.

Fotó: FŐKERT

A Főváros a Főkerttel a melegre való tekintettel, hűsítő szigeteket alakított ki, idén két új helyszínen, a Boráros téren, valamint a Baross téren.

Fotó: FŐKERT

Tavalyi évben állítottak fel a Blaha Lujza téri buszmegállónál is, de idén a tér nyári felújítása miatt, ide már nem került kihelyezésre.

A fővárosban a strandokon kívül több helyszínen találhatunk párakapukat, kisebbet, nagyobbat, gyerekek és madarak örömére, mint például a Ferenciek terén.

Hasznos tud lenni ilyenkor a szökőkutak környékén eltöltött idő.

Legyünk óvatosak a melegben és ne felejtsünk el gondoskodni állatkáink vízpótlásáról sem!

Sok étterem kutyaitatót tesz ki az ajtaja elé, így kedvezve kis kedvenceinknek.

Aktuális

A hőség a budapestieket sem kímélte 2026 nyarán

Rekordszámú, mintegy 50 ezer ember halálával hozható összefüggésbe a...

Új zöldhatóság és zöldőrség jöhet Magyarországon

A kormány egy új, országos hatáskörű környezetvédelmi csúcsszerv, az...

Amikor már nem az ember dönt: meddig engedjük be a mesterséges intelligenciát az igazságszolgáltatásba?

A mesterséges intelligencia és az igazságszolgáltatás kapcsolatáról, valamint az...

Takarították a Blaha Lujza teret, a MOL Bubi használatát is fokozottan ellenőrzik

Összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi akciót tartottak csütörtökön a Blaha...