Horváth Péter János: folyamatosan dolgozunk a földgázárak mérséklésén

Megosztás

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a nemzetközi és hazai földgázpiacon az elmúlt időszakban kialakult kirívóan magas földgázárak következtében felülvizsgálta a gáznapi kiegyensúlyozó földgázár kialakulásában fontos szerepet játszó kismértékű korrekció mértékét. Horváth Péter János, a MEKH elnöke elmondta, hogy a korábbi 6 százalékos korrekciós értéket felére, 3 százalékra csökkentette a hivatal november 1-jétől, ezzel segítve a földgázárak mérséklését.

A földgázkereskedők pénzügyi stabilitásának védelme és kockázataik, piaci biztosítékaik további emelkedésének mérséklése érdekében a MEKH – egyeztetve a piaci szereplőkkel – a kismértékű korrekció mértékét a korábbi 6 helyett 3 százalékban határozta meg. Az új, felére csökkentett érték 2021. november 1-jei gáznap kezdetétől érvénybe is lépett.

Horváth Péter János a döntéssel kapcsolatban kiemelte: „a hivatal a kismértékű korrekció mértékének piaci hatását továbbra is figyelemmel kíséri, valamint folyamatosan értékeli a földgázpiac-kereskedelmi adatokat, és amennyiben szükséges, újból megváltoztatja a kismértékű korrekció mértékét”.

Aktuális

Így költünk, ha érkezik a baba

Ha bővül a család, a megfelelő otthon biztosítása a...

A fenntartható jövő megvalósításához nélkülözhetetlen a gazdaság zöldítése

Hiszünk abban, hogy a jövő a közép-európai együttműködésben rejlik,...

Bányató visszatöltéssel a fenntarthatóságért és szokatlan madárvédelem.

A kavicsbányák sokoldalúsága A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás kiemelt...

Már 34 áruházban fogadja a SPAR a használt sütőolajat

A háztartási használatot követően több tonna étkezési olajat és...