Fedelekkel látják el a madarak elleni védekezés érdekében a régebbi, nyitott tetejű hulladékgyűjtőket a Gellérthegyen

Megosztás

Ismert jelenség, hogy az ősz közeledtével még több madár húzódik be a városokba, így Budapestre is, táplálékot remélve. A nagyobb madarak, többnyire dolmányos varjak, csókák és szarkák gyakran a fedetlen hulladékgyűjtőkben kutatnak élelem után, ami sajnos azzal jár, hogy nem csak ételmaradékokat, hanem egyéb hulladékokat is kikotornak, kicsipegetnek a régebbi kivitelű kosarakból, nem kis bosszúságot okozva ezzel a parklátogatóknak, valamint a parkokat üzemeltető Budapesti Közművek munkatársainak.

A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió a probléma kezelésére teszt jelleggel májusban három helyszínen: a Népligetben, a Tabánban és a Horváth Kertben fedeleket szerelt 20 rácsos kertészeti hulladékgyűjtőre.

Fotó: Budapest Közműek

A tesztüzem sikeresnek bizonyult, az eltelt hónapokban ezeken a helyszíneken jelentősen lecsökkent a madarak által széthordott hulladék mennyisége.

A kedvező tapasztalatok alapján döntöttek a szakemberek egy újabb városrész, a Gellérthegy hulladékgyűjtőinek lefedéséről, ahol első ütemben 100 db edényre kerül fedél. A munkát az FKF Köztisztasági Divízió szakemberei a napokban megkezdték, a Gellérthegyen a Citadella, a Sziklatemplom, valamint az Orom utca környékén. A tartályfedelek gyártását, felszerelését, majd karbantartását a Társaság munkatársai végzik, akik az előzetes tervek szerint 500 db fedelet készítenek. Ezek kétféle kivitelben készülnek: teljesen zárt, illetve olyan fedelek, amelyek kisebb bedobónyílással rendelkeznek. Ez utóbbiak előnye, hogy a madarak számára akadályozzák a szeméthez való hozzáférést, azonban a forgalmasabb területeken megkönnyítik a járókelőknek a hulladék elhelyezését a gyűjtőben.

Fotó: Budapest Közművek

Mindemellett a lakosság is sokat tehet a „kukázó madarak” jelenség csökkentésére. Mivel a varjak a gyűjtőkben táplálékot keresnek, a szakemberek kérik a járókelőket, hogy a szendvics, vagy gyorséttermi ételmaradékot a már fedéllel ellátott hulladékgyűjtőkbe helyezzék.

Aktuális

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...

Ötmilliót kaphatnak a helyi cukrászdák

Ötmillió forint hitel mellé ötmillió forint vissza nem térítendő...