Az Alkotmánybíróság a sarkára állt

Megosztás

Az Alkotmánybíróság friss döntése értelmében visszaállítják a természeti értékek megőrzésének feltételeit a védett és Natura 2000 területeken. Magyarország három jelentős zöld civil szervezete is nagyra értékeli a lépést, az erdőgazdálkodás ezzel ugyanis rátérhet arra a fejlődési pályára, mely során csökkennek a tarvágások és javul az erdők állapota.

waldbrucke

A természetvédők régi kezdeményezése a hazai biológiai sokféleség védelme, ami magába foglalja a hagyásfa csoportok és a holtfa megőrzését, a nagytestű védett madárfajok fészke körüli védőzónák meghagyását, valamint az erdészeti munkák időbeli korlátozását.

A céljuk a jövőre nézve egészséges, jól működő erdőket fenntartani és ezzel együtt a klímaváltozás hatásait csökkenteni, ami összhangban van az Európai Unió nemrégen közzétett Biodiverzitás Stratégiájának alapvetéseivel is.

A szakemberek szerint a környezeti krízisek világát éljük, éppen ezért a természeti erőforrásaink felelős és fenntartható kezelése minden eddiginél fontosabb. Az erdőgazdálkodásnak, a mezőgazdaságnak és a vízgazdálkodásnak is igazodnia kell az emberek megváltozó elvárásaihoz, az élhető és egészséges környezet fontosságának felértékelődéséhez – áll a WWF Magyarország közleményében.

Bíznak benne, hogy a jövőben a természetvédelem és az erdőgazdálkodás szereplői is zsinórmértékként tekintenek a most kiadott alkotmánybírósági határozatra, és a jövőben nem kerülhet sor olyan kirívó természetpusztításokra, mint a bükki Tar-kő vagy a Tiszaug melletti idős erdők letermelése.

Aktuális

ÚTTÖRŐ KEZDEMÉNYEZÉS A BORBÁZIS BORKERESKEDÉSTŐL

AZ ÜVEGHULLADÉK EGYRE CSAK NŐ Napjainkban egyre több üveghulladék keletkezik,...

Magyar szemétgyűjtési búvár flashmob a Vörös-tengeren

Magyar turisták szedték a tengeri hulladékot Egyiptom partjainál A csoport...

Befejeződtek a munkálatok Szigetszentmiklósnál

2020. decemberében példátlan környezetkárosítás történt Szigetszentmiklóson: ismeretlenek hatalmas mennyiségű olajszerű...

Nincsenek valós tettek az ígéretek mögött!

A fővárosban nem előre, hanem visszalépés történt a környezetvédelem...