A FŐTÁV szabályosan járt el a csepeli távhőszámlák kiállítása során

Megosztás

A FŐTÁV a következő napokban lefolytatja az ügyben illetékes lakásszövetkezettel az egyeztetést a hiba kijavítására, hogy az egyértelműen beazonosítható hibás lakásszövetkezet-képviselői ügykezelés miatt az érintett lakók ne szenvedjenek hátrányt, vagyis ne kelljen befizetni a hibás adat miatt keletkezett számlát.

A Budapesti Közművek keretében működő FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió a sajtóban az elmúlt napokban publicitást kapott csepeli lakásszövetkezeti adatszolgáltatási hiba kapcsán az alábbi tájékoztatást adja:

  • A FŐTÁV minden esetben a Budapest Főváros Kormányhivatala által ellenőrzött, hatályos Üzletszabályzat rendelkezései szerint járt el. Így a FŐTÁV az érintett lakóközösség képviselője által – online ügyfélszolgálaton  – rögzített rendelkezésének megfelelő díjszétosztási arányokkal teljesítette az elszámolást.
  • Az érintett lakásszövetkezet közös képviselője által nyújtott hibás adatszolgáltatás a részszámlás díjfizetők használati melegvíz-készítési célú hőszolgáltatás elszámolása kapcsán lépett fel, amelyet a felhasználói közösségen belüli téves költségosztás okozott.
  • Az érintett ingatlanoknál a kérdéses időszakban jelentősen módosult a díjszétosztási arány. Az értéket a lakásszövetkezetet képviselő, díjfelosztás rögzítéssel megbízott korábbi dolgozója adta meg a FŐTÁV Képviselői Online Ügyfélszolgálati felületen.
  • Fontos kiemelni, hogy a FŐTÁV online ügyfélszolgálatán történő adatrögzítés során az átlagtól jelentősen eltérő díjszétosztási arányok, vagy adatok megadásakor figyelmeztető üzenet jelenik meg, ekkor lehetőség van ezen adatok ellenőrzésére, hibás rögzítés esetén annak módosítására még a díjfelosztás jóváhagyása előtt. Az adatszolgáltatás jóváhagyása a közös képviselő által ezt követően történik. A konkrét esetekben a FŐTÁV rendszere által jelzett figyelmeztetés ellenére a hibás adatokat az online felületre feltöltötték.
  • Az érintett ingatlanok kapcsán további intézkedésként a FŐTÁV telefonos ügyfélszolgálata a megváltozott elszámolási értékek miatt még a számlazárás előtt megkereste a telefoni úton elérhető ügyfeleket, hogy tájékoztassa a megemelkedett mértékű elszámoló számlákról, – de ez jelen esetben többségében nem vezetett eredményre.

A FŐTÁV tájékoztatja ügyfeleit, hogy a részszámlák utolsó oldalán összesítetten szerepel a megállapított tényfogyasztás, így havonta nyomon követhető a fogyasztás és a számlák várható tartalma. Így a részszámlázási időszakban, az elszámoló számla kiállítása előtt az ügyfelek jelezhetik, ha számukra nem elfogadható mértékben nő a tényfogyasztás.

Aktuális

Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek...

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse...

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát...

A Magyar Királyság ezeréves határát járja be a zarándokvonat

Idén 17. alkalommal indul útnak május 17-én a csaknem...