Tíz százalékkal több vendégéjszakát hozott a Sziget, mint tavaly

Megosztás

Budapesten tíz vendégből kilenc külföldi volt a fesztivál idején.

Mintegy 178 ezer vendéget fogadtak a fővárosi szálláshelyek az augusztus 7-12. között zajlott Sziget fesztivál során. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján összesen 336 ezer vendégéjszakát regisztráltak a fővárosi szálláshelyek, tizedével többet, mint a tavalyi esemény alatt. Különösen a külföldiek érdeklődése volt kiemelkedő, akik 20%-kal többen érkeztek, és 10%-kal több vendégéjszakát is töltöttek Budapesten, mint a tavalyi fesztivál idején. A Szigetet megelőző hét azonos időszakához viszonyítva pedig még láthatóbb a rendezvény gazdasági és turisztikai hozadéka: a fővárosi vendégéjszakák száma negyedével, míg a szálláshelyek bevételei több mint harmadával múlták felül az előző heti értékeket.

A nyár legnagyobb zenei fesztiválja idején érkezett mintegy 160 ezer külföldi vendég 10%-kal több éjszakát töltött el Budapesten, mint a tavalyi esemény alatt. A külföldi utazók közül a legtöbben ezúttal is Hollandiából érkeztek, őket követték az olaszok, a britek, a németek és a spanyolok.  A fesztivál alatt a fővárosban megszálló turisták közel 10%-a érkezett belföldről, akik közül mintegy 14% maga is fővárosi volt. Őket követve a legtöbben Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, Pécsről és Nyíregyházáról érkeztek a fővárosi szálláshelyekre.

A Sziget a város vendégkörére is fiatalítóan hatott: a fesztivál idején Budapesten megszállt turisták 59%-át a 34 év alattiak tették ki. Közöttük a legnépesebb korosztály a 25-34 éveseké volt, 29%-os részesedéssel, húsz százalékuk a 19-24 év közötti, 10% pedig 18 év alatti fiatalok közül került ki.

Az NTAK adataiból az is jól látszik, hogy az eseménynek otthont adó III. kerületben 18-szor annyi nemzetközi vendégéjszakát regisztrálhattak a szálláshely-szolgáltatók, mint egy héttel korábban, és a tavalyi fesztivál idejéhez képest is 2%-kal emelkedett a számuk a városrészben.

A fesztivál idején hazánkba érkező vendégek tovább növelik az idei turizmus ettől eltekintve is kiemelkedő teljesítményét, erősítve ezzel a gazdasági növekedést. A Szigetnek is köszönhető kiemelt érdeklődés hatására a fővárosi szálláshelyek bevételei is jól alakultak ezekben a napokban: mintegy 7,9 milliárd forintot tettek ki Budapesten, 37%-kal többet, mint az előző hét azonos időszakában.

Az adatok alapján a leglátogatottabb fővárosi attrakciók az augusztus 7-12. közötti időszakban a Parlament környéke, a Margitsziget, a Szent István Bazilika, a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda környéke, valamint a Nagy Vásárcsarnok és környéke voltak.

Aktuális

Év végi pihenés hatalmas kedvezménnyel

Black Friday akciót hirdetett a sárvári Spirit Hotel. Képzeljen el...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Bárki építheti: megnéztük a budapesti Lego-villamost

Parádés új villamost mutattak be Budapesten. Az új jövevényt...

MTÜ: Tovább erősítik a hazai vendéglátás versenyképességét a kormány javaslatai

A felszolgálási díj maximum mértékét meghatározó, valamint a borravaló...

Mongolul jelent meg könyv a magyar köszönésekről

Cedev Önörbajin professzor, akadémikus előszavával, Gurdagva Ingtur fordításában jelent...