10 méterrel magasabb volt a Balaton vízszintje

Megosztás

Az Északipart szerzői részben újdonságokkal és részben pedig a történelmi érdekességek felelevenítésével okoznak izgalmas perceket a Balaton környékén üdülőknek.

Kevesen tudják, hogy az 1600-as években a tengerszint feletti 113 méter magasságot is elérte a tó vízállása, ami azt jelenti, hogy nagyjából 10 méterrel magasabban hullámzott a Balaton, mint most. Az „Északipart” című kulturális és közéleti magazinból rengeteg érdekességet megtudhatunk – számolt be minderről Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas újságíró egy közéleti fórumon. A későbbiekben egyébként a tó üzemi középvízszintjét a tengerszint feletti 104,5 méteres magasságban határozták meg. Érdekes az is, hogy hosszú ideig a déli parton még kevésbé érdekesnek tartott mocsaras rész volt, aztán felparcellázták ezeket. Ennek köszönhetően jellegzetes településszerkezetek alakultak ki, a vasúttal párhuzamosan, egyenes utcák jöttek létre és ezeket felosztották és négyzetrácsos szerkezete lett.

Az Északipart szerzői a Balaton környékén üdülőknek valóban izgalmas perceket okozhatnak. Részben az újdonságokkal és részben pedig a történelmi érdekességek felelevenítésével. A nívós magazin beszámol arról, hogy a somogyi országot egykor hogyan uralta Koppány és mit jelentett a filoxéravész a Balaton környéki szőlősgazdáknak.

Megismerhetjük a tihanyi gyógynövényeket és Fonyód villanegyedébe is betekinthetünk. A magazin érdekessége még, hogy rengeteg régi fotót közöl, hiszen a Balaton környéke valóban izgalmas fotótéma volt régebben is.

Persze éhesek sem maradhatunk, megtudhatjuk, hogyan készül a rántott fogasfilé tökfőzelékkel, az epres francia palacsinta diómorzsával vagy éppen a minimalista desszert.

Évszázadokig hozzátartozott a tó látképéhez ma már nem látható balatoni halászat. Hogy milyen volt a halászok élete, ezt is megtudhatjuk az Északipart c. magazint lapozgatva.

Aktuális

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...

Ötmilliót kaphatnak a helyi cukrászdák

Ötmillió forint hitel mellé ötmillió forint vissza nem térítendő...