Megszületett a megállapodás a Budapesti Közművek és a munkavállalók képviselete között a fővárosi hulladékszállítási közszolgáltatás újraindulásáról

Megosztás

Mint ismeretes, a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban október 4-én kedden reggel munkabeszüntetés kezdődött. A munkavállalók elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a Főváros által adott januári béremelést az infláció és a rezsinövekedés felemésztette. A munkabeszüntetés miatt Budapesten és a Társaság által közvetlenül kiszolgált egyes agglomerációs településeken elmaradt a kommunális és a szelektív hulladék begyűjtése.

A Budapesti Közművek megérti a munkavállalók súlyos gondjait, mindennapi nehézségeit a jelenlegi magyarországi magas inflációs és megélhetési rezsi válságban. Ezért már kedd óta folyamatosan intenzív egyeztetések zajlottak az érintett munkavállalókkal annak érdekében, hogy a súlyosbodó hulladékgazdálkodási helyzetet kezelni lehessen.

A Budapesti Közművek vezérigazgatója, valamint a munkavállalók képviseletében a HVDSZ 2000 Szakszervezet elnöke csütörtök este aláírták azt a megállapodást, mely rögzíti a munkáltató által vállalt juttatásokat, a munkavállalók képviselői pedig vállalták, hogy október 7-én péntek hajnalban kivonulnak hulladékbegyűjtésre.

A megállapodásban foglalt főbb elemek:

A hulladékgazdálkodási és a köztisztasági közszolgáltatásban dolgozók, illetve az azokat közvetlenül kiszolgáló területek dolgozói egyszeri bruttó 200.000,-Ft/fő összegű rendkívüli rezsitámogatást kapnak.

A Budapesti Közművek minden nem vezető beosztású dolgozója részére bruttó 120.000,-Ft/fő összegű karácsonyi jutalmat fizet 2022 decemberében.

A Hulladékgazdálkodási Divízió és a Köztisztasági Divízió dolgozóinak ösztönző bérelemeit a felek közösen felülvizsgálják, átalakítják, és az ösztönző jellegű pótlék felét az alapbérbe beépítik.

A Budapesti Közművek a hulladék begyűjtés és szállítás ellenőrzési folyamatát az érintett munkavállalók képviselőivel közösen 2022. október 31-ig felülvizsgálja és átalakítja.

A munkavállalók 2022. október 7-től a hulladékbegyűjtésre a korábbi kukaürítési rendnek megfelelően kivonulnak, és a lemaradást is a lehető leghamarabb ledolgozzák.

Az aláírt megállapodásban foglalt juttatásokra a Budapesti Közműveknél 2022 során képződött bérmegtakarítás, továbbá az e célra igénybe veendő folyószámla-hitel fog ideiglenesen fedezetet biztosítani. Az NHKV-vel fennálló finanszírozási vita lezárásával pedig megteremthetőek a juttatások fenntartható biztosításának feltételei is.

A megállapodás kapcsán a Budapesti Közművek kiemelte, hogy nagyra értékeli a munkavállalói kollektíva és a kijelölt munkavállalói képviselők konstruktív hozzáállását, továbbá a HVDSZ 2000 szakszervezet koordináló szerepét a tárgyalások során, – mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elhúzódó vita esetén rendkívül súlyos következményekkel járó munkabeszüntetés mielőbb lezáruljon.

A HVDSZ 2000 megítélése szerint ugyanakkor a megállapodás létrejöttében komoly szerepet játszott a munkáltató Budapesti Közművek részéről tanúsított szociális érzékenység, és a munkavállalók kritikus helyzetének felismerése. Ennek részeként, a munkavállalói visszajelzéseket megerősítve értékelték, hogy a BKM vezérigazgatója vállalt egy napi hulladékbegyűjtési feladatellátást, – ezzel is elismerve a rendkívül megterhelő dolgozói teljesítményt.

A tárgyaló felek kölcsönösen vállalták, hogy mindent megtesznek a hulladékszállítás mielőbbi újraindítása érdekében. Egyúttal közösen kérik a Főváros lakosságának, és intézményeinek türelmét, amíg a három napos szolgáltatás-kimaradás következményeit teljeskörűen felszámolják. Bizonyos ütemezett feladatok – így a hétvégén esedékes terézvárosi lomtalanítás – későbbi időpontban fog megvalósulni, de a folyamatos szolgáltatás néhány napon belül várhatóan ismét helyreáll.

Aktuális

Természet és város harmóniában – Székesfehérváron jártunk

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró ezúttal...

A Polo Pub a Sziget vendégeit is várja

A Sziget Fesztivál nyüzsgése után, vagy akár egy pesti...

A magyar jazz nagyágyúi idén is ott lesznek az Alba Regia Feszten

Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában,...

Ismét háromnapos ingyenes jazzfesztivált rendeznek Székesfehérváron

Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában,...