Megkezdődött a viharkárt szenvedett gazdák kompenzálása

Megosztás

Csaknem másfél milliárd forint viharkár-kompenzációban részesül 1600 termelő – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Államkincstár megkezdte a januári vihar miatt a mezőgazdasági termesztő berendezésekben keletkezett károk részleges kompenzációjának kifizetését. Az Agrárminisztérium döntése alapján egyszeri támogatásban részesülnek azon termelők, akiknek az eszközeit a vihar megrongálta, tönkretette – fűzte hozzá a miniszter.  Hozzátette, a vihar elsősorban a fóliasátrakban, üvegházakban okozott jelentős károkat, de más épületkárok is számottevőek voltak. Erre a támogatásra kizárólag azok a termelők jogosultak, akiknek bejelentése alapján a károkat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyilvántartásba vette és leigazolta.

A gazdálkodók az igényeiket március 7-e és 11-e között nyújthatták be, a támogatás mértéke pedig legfeljebb az agrárkamara által leigazolt kár összegének 80%-a lehetett – hangsúlyozta Nagy István. A miniszter emlékeztetett, míg a vihar miatt elpusztult vagy károsodott növénykultúra után a kárenyhítési rendszer fizet kompenzációt, addig a nem biztosított termelőeszközökben bekövetkezett jelentős károkat az Agrárminisztérium kompenzálja. A tárcavezető hangsúlyozta, az 1,4 milliárd forint támogatás kifizetése 1.600 zöldségtermesztéssel foglalkozó család megélhetését segíti.

Aktuális

Új adatokkal és funkciókkal bővült a HungaroMet KLIMADAT alkalmazása

Megújította a KLIMADAT alkalmazást a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató...

Interaktív azbeszttérképet indított a Greenpeace a szennyezett területek feltárására

Interaktív azbeszttérképet indított a Greenpeace Magyarország, amelynek célja, hogy...

Budapest új klímakorszaka: a hőséghez kell alkalmazkodnia a fővárosnak

A hőhullámok már nem számítanak rendkívüli nyári eseménynek Budapesten,...

​Spirit Sweet Dream – A Spirit Hotel alvásprogramja a leginnovatívabb Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a...

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...