Tóth Edina: Ezt már aztán nem!

Megosztás

Az EU nem engedheti meg magának, hogy problémák merüljenek fel az ellátási láncban vagy ne legyen elégséges a vakcinák gyártási kapacitása!-Írja az EP képviselő facebook bejegyzésében.

Tóth Edina, Fotó: facebook

 A koronavírus elleni harc napjainkban kiemelt jelentőséggel bír és az oltási folyamat sebességén emberéletek múlnak.  Üdvözlendő az Európai Bizottság új, „HERA-inkubátor” elnevezésű kezdeményezése, amelynek keretében az Unió együttműködik a kutatókkal, a gyártókkal és a hatóságokkal az új koronavírus-mutánsok felkutatásában és a vakcinagyártás kapacitásának növelése céljából.

Sajnálatosnak tartja, hogy a Bizottság a gyártókapacitások földrajzi eloszlásával kapcsolatos megküldött kérdésemre adott válaszában megerősítette, hogy a HERA-inkubátor keretében indított kezdeményezések során nem veszik figyelembe, hogy egy vállalatnak az Európai Unióban hol található a székhelye.

 Aggasztó és felelőtlen döntés, hiszen a vakcinák gyártásának felgyorsítása érdekében növelni kellene az Európai Unió területén a már meglévő gyárak kapacitását, és új gyártókat kellene bevonni a termelési láncba,  ugyanakkor szem előtt kellene tartani a gyártási kapacitások diverzifikációját is!

Aktuális

Budapest legnagyobb napelemparkja működik a Westend tetején

A Westend bevásárlóközpont tetején működik Budapest legnagyobb, háztetőre telepített...

Fák és zöldfelületek veszik át a parkoló helyét Budapest belvárosában

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett Budapest egyik legnagyobb belvárosi fejlesztése:...

Új adatokkal és funkciókkal bővült a HungaroMet KLIMADAT alkalmazása

Megújította a KLIMADAT alkalmazást a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató...