Magyar Autóklub:A főváros szüntesse meg az indokolatlan forgalomkorlátozásokat!

Megosztás

A Magyar Autóklub felkéri a Főváros vezetését, hogy egy XXI. századi világváros igényeinek megfelelően vizsgálja felül a fővárosi közúthálózat forgalmának állapotát és szüntesse meg az indokolatlan forgalomkorlátozásokat.– írták a Főpolgármesternek nyílt levélben.

Az élhető főváros, mint támogatott cél csak a közlekedési igények együttes kielégítésével biztosítható.

Budapest közlekedése elesett, a város átjárhatatlanná és így sokak számára élhetetlenné vált.

A Magyar Autóklub, mint az autós társadalom érdekképviseleti szervezete ezt a helyzetet egyértelműen a szakmailag elhibázott forgalomszervezési döntések következményének tartja.

Egy közlekedési agóniában szenvedő város élhetetlen, nem szolgálja az idegenforgalom és a turizmus fejlődését sem.

A közlekedési válság kialakulása a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel való érdemi egyeztetés, illetve együttműködés révén megelőzhető, a felújításokkal szükségszerűen együtt járó kellemetlenségek mértéke csökkenthető lett volna. Ugyanakkor még most sincs késő meghallani és megfogadni azok tanácsait, akik nemcsak egy eljövendő, reménybeli közlekedő közösség, hanem a ma közlekedni igyekvő fővárosi polgárok és vállalkozások érdekeit is képviselik. A Magyar Autóklub már korábban több fórumon és írásbeli megkeresésben kifejtette észrevételeit és megtette javaslatait a főváros közlekedési terveivel kapcsolatban, de azokra érdemi válasz a Főváros részéről nem érkezett.

A közlekedési válság elmélyülését azonnali intézkedésekkel is meg lehet akadályozni, közép- és hosszabb távú javaslataink megfogadásával pedig elejét lehet venni újabb, a mostanihoz hasonló közlekedési anomáliák kialakulásának.

A Magyar Autóklub által javasolt azonnali válságkezelő intézkedések:

  • – Az élhető város koncepciójával egyetértünk, de nem egy kisebbségi csoport, a kerékpárosok teljes előnyben részesítésével, más csoportok (akár még a gyalogosok, tömegközlekedők) kárára az infrastrukturális feltételrendszer megteremtése nélkül.
    Ne a város több stratégiai pontját egyszerre érintő lezárások időszakában igyekezzenek „nevelni” a városlakókat, a holnap közlekedő közösségének érdekei mellett legyenek tekintettel a ma közlekedők érdekeire, a jelen közlekedés realitásaira is!
    A folyamatban lévő és a tervezett beruházások szükségesek, de annak megvalósítása során gondoskodni kell a forgalom biztonságos elvezetéséről. Nem vitatva a jelenleg még kis mértékű kerékpáros forgalom fejlesztésének szükségességét sem, annak ütemezett megvalósítását – figyelemmel a jelenlegi közlekedési igényekre – összhangba kell hozni az egyéb közúthálózati fejlesztésekkel.
  • – A lezárásokat és forgalomkorlátozásokat szervezetten és tervezetten bonyolítsák le, figyelemmel a forgalom folyamatosságának biztosítására, pl. párhuzamos/ alternatív útvonalak egy időben ne kerüljenek korlátozásra, az elkerülhetetlen lezárások esetén biztosítsanak táblával jelölt terelő utat.
  • – A lezárások idejére adják vissza az ún. kísérleti kerékpársávokat az autósoknak!
    A kísérleti céllal felfestett kerékpárutak azonnali forgalmi dugókat és balesetveszélyes helyzetet okoztak és okoznak ma is a főváros úthálózatán. A pesti Duna part és a Lánchíd egyidejű lezárása csak tovább súlyosbítja a közlekedési válságot. A felújítások időszakára ezért a kísérleti kerékpársávokat meg kell szüntetni és az elvett forgalmi sávot vissza kell adni a gépjárműforgalomnak. Ez egyidejűleg csökkentené a balesetveszélyes helyzeteket és az araszoló forgalom okozta környezetszennyezést is!
  • – Jelöljenek ki ideiglenes P+R parkolókat, és a városi közösségi közlekedés „végpontjait” igazítsák ezekhez!
    Egyetértve a gépjármű forgalom ésszerű csökkentésének céljával, azt csak ütemezetten, annak egyéb feltételeit is kielégítve a közlekedési alternatívák arányos fejlesztése mellett szabad megvalósítani. A közösségi közlekedés jelen szervezettsége, hozzáférhetősége ma nemhogy vonzó, de még reális alternatívává sem teszi a kötöttpályás vagy a buszközlekedést az autósok meghatározó része számára.
  • – A döntéshozatal során élvezzen prioritást a közlekedésbiztonság és a levegőszennyezettség csökkentése a működőképesség fenntartása mellett.

A Magyar Autóklub által javasolt további stratégiai lépések az újabb közlekedési válságok megelőzésére:

  • – Legyen kezdeményező a Főváros is és szorgalmazza az M0 nyugati szektorának megépítését!
    Évtizedek óta a Magyar Autóklub is folyamatosan igényli az M0 nyugati szektorának megépítését, amely még mindig csak a középtávú tervekben szerepel, pedig jelentős forgalmi dugóktól és környezeti károktól szabadítaná meg a fővárost. A körgyűrű teljes bezárását, a hiányzó szakasz megépítését folyamatosan sürgetjük, annak megvalósítása tovább nem halogatható.
  • – Korszerűsíteni kell a főváros kulcsfontosságú csomópontjait!
    Figyelemmel arra, hogy a Lánchíd után a Petőfi híd felújítása következik, a forgalom torlódására továbbra is számítani kell. A Kiskörút, a Nagykörút, a Hungária körút és a sugárirányú főutak csomópontjai korszerűtlenek, balesetveszélyesek, kapacitásuk kimerült. A megnövekedett forgalom átvezetését nem tudják kielégíteni, ezért azok jól átgondolt, ütemezett átépítése is szükséges.
  •  – Az új és tervezett beruházásokat megfelelő gyalogos, kerékpáros és autós infrastruktúra mellett kell megvalósítani, engedélyezni.
  •   Ki kell használni a Dunát, mint a közösségi közlekedés lehetőségét. A BKK-val vízi úton is legyenek elérhetőek a fővárosi szigetek, pihenő övezetek.

Aktuális

​Spirit Sweet Dream – A Spirit Hotel alvásprogramja a leginnovatívabb Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a...

Hollywood és Magyarország találkozása – Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferencia Sárospatakon

Sárospatak adott otthont az I. Filmturizmus Nemzetközi Tudományos Konferenciának,...

Koreai és japán autók javításában az élen

Magyarországon az Autó Caro Kft. 25 éves tapasztalattal biztosítja...

Több mint könyv: élmény és tudás egyben A fantasztikus nyelv új kiadása

Új, bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg A fantasztikus...

Tudományos tanulmánykötet jelent meg a mezőföldi térség fejlődési lehetőségeiről

A Kodolányi János Egyetem kutatóinak közreműködésével új, hiánypótló tanulmánykötet...