Karácsony: A sajtóból értesültünk róla, hogy rozsdabizottságot alakított a kormányzat

Megosztás

Budapest főpolgármestere felidézte a kormány korábbi ígéretét, ami szerint a főváros beleegyezése nélkül semmi nem épül Budapesten.– írja a hvg.hu

Ismét facebook-posztban fakadt ki Karácsony Gergely a kormányra, amiért szerinte már megint nem tartotta be a kormány azt a mondatát, hogy “a főváros beleegyezése nélkül nem épül semmi Budapesten.”

Teljes írás:

Olyan sokat idéztem már a kormány híres mondatát, hogy azt hiszem, mindenki ismeri: „A főváros beleegyezése nélkül nem épül semmi Budapesten.” Emlékeztetni kell őket ígéretükre, mert úgy tűnik, havonta elfeledkeznek arról, mit mondtak a 2019-es önkormányzati választások után. A hétvégén jelentették be, hogy rozsdabizottságot alakítanak, tagjai között lesz Miniszterelnökségi tisztségviselő, az agrártárca helyettes államtitkára és az ITM-hez tartozó Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. ügyvezetője. A bizottsági munkálatok célja a leromlott állapotú területek, városrészek rehabilitációja. Egyetlen önkormányzati szereplőt sem hívtak meg, sajtóból kellett értesülnünk róla, hogy megint a budapestiek feje felett, a Fővárosi Önkormányzat nélkül terveznek dönteni arról, milyen beruházások valósuljanak meg a városban.A budapestiek már kinyilvánították a véleményüket az effajta politikáról, 2019. októberében, amikor felhatalmazást adtak a programomnak. Ebben, és a hétvégén aláírt városfejlesztési stratégiában is világosan szerepelt: a nyitott városkormányzásban hiszünk. Vagyis a beruházásainkkal kapcsolatban megkérdezzük a budapestieket, hiszen döntéseink az ő életükre lesz befolyással. Ezért indítottunk el több kérdőívet, többek között olyan barnamezős területek sorsáról is, amelyek most parlagon hevernek a város belsejében. 👉https://enbudapestem.hu/mondd-el-a-velemenyed/A város jövőjéről a budapestieknek kell dönteniük, nem a kormány bizalmasainak! Mi továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy a városlakókkal együtt vezessük Budapestet.

Aktuális

Természet és város harmóniában – Székesfehérváron jártunk

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró ezúttal...

A Polo Pub a Sziget vendégeit is várja

A Sziget Fesztivál nyüzsgése után, vagy akár egy pesti...

A magyar jazz nagyágyúi idén is ott lesznek az Alba Regia Feszten

Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában,...

Ismét háromnapos ingyenes jazzfesztivált rendeznek Székesfehérváron

Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában,...